1989 tavasza paprikás hangulatban telt Pécsen, a Széchenyi István Gimnáziumban, ahol április elején eltűnt hat gimnáziumi osztály osztálynaplója. Az eset nagy visszhangot kapott a helyi sajtóban, és felszínre hozta az iskolán belüli tanár-diák ellentéteket, de még a tanári karon belül feszülő ellentéteket is, ami végül az igazgató lemondásához vezetett. De ne szaladjunk ennyire előre a történetben, hanem nézzük időrendben, mit tudunk rekonstruálni az akkori eseményekből.
"A naplók lapzártánkig nem kerültek elő."
A bombát az 1989. április 12-i Dunántúli Napló robbantotta, ami címlapon hozta a hírt, miszerint a Széchenyiben eltűnt hat osztály, több mint kétszáz tanuló naplója.
"Eltűnt hat osztály naplója a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában. Az eset húsvét előtti pénteken történt, amikor az igazgató nem tartozott az intézményben. A legközelebbi tényekhez tartozik, hogy ez után kedden igazlátó nap elnevezéssel, az egyszerűség kedvéért, az ifjúsági parlamenti formához kapcsolódó tanulói rendezvényt terveztek és valósítottak meg a Széchenyiben. Hozzá kell tennünk azt is, hogy a diákok között, és a tanárok körében is megoszlottak és máig is szélsőségesek a vélemények a Széchenyiben uralkodó emberi viszonyokról. Több, mint húsz tanár és diák véleményét hallgattam meg tegnap. Többségük véleménye szerint az intézményhez szorosan kötődő, esetleg belső ember lophatta el a naplókat."
Az érintett osztálynaplók a következők voltak: 2/C, 2/D, 3/B, 4/B, 4/C, 4/D.
Az esetet követően a hírek szerint beolvastak egy hirdetést az iskolai hangosbemondón, ahol az igazgató "megadott egy délutáni időpontot, kérve, hogy a tettes(ek) legyenek akár felnőttek, vagy gyerekek, adják vissza az eltulajdonított, okiratnak minősíthető osztálynaplókat." Nem meglepő módon a kérést a tettesek nem teljesítették. A Dunántúli Napló újságírója egyébként diákokat is megkérdezett az iskolában, az ő egybehangzó állításuk szerint "soha senki nem fogja látni ezeket az óratervekkel, érdemjegyekkel teleírt könyveket."
Mivel ebben az időben a naplón kívül hivatalosan nem voltak máshol vezetve az itt rögzített tanulmányi adatok, így a tanároknak komoly fejtörést okozott, egy ilyen helyzetben hogyan tovább. "Az iskola vezető pedagógusai elmondták, hogy dolgozatok, ellenőrzői bejegyzések, saját feljegyzéseik, önkéntes bevallások próbálják rekonstruálni, ki milyen jegyeket kapott, ki hány órát hiányzott igazoltan, vagy igazolatlanul. Annyi bizonyos, hogy osztályozóvizsgát nem kell tennie senkinek."
A megyei napilap cikke végül "krimibe illő" bekezdéssel zárul:
"Az iskola vezetői megkértek, írjam le: a tettes(ek) továbbra is elhelyezhetik egy iskolán belüli, jól látható ponton a naplókat. A rendőrségi vizsgálat egyébként folyamatban van."
"Nem szeretném, ha személyem volna gátja az iskola rendjének"
"Benyújtotta lemondását dr. Erhardt Imre, a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója ez év április 27-én, azt kérve Pécs Megyei Város Tanácsának művelődési osztályától, hogy 1991. augusztus 1-ig szóló megbízatását 1989. május 15-i hatállyal szüntesse meg. Kérelmében leírja, hogy matematika-fizika, pedagógia-pszichológia szakos tanári diplomái vagy pszichológiából szerzett egyetemi doktori fokozatának megfelelő munkakörben, fizetésének változatlanul hagyásával szeretne dolgozni valamelyik pécsi középfokú intézményben."
"Föl kell adnom, mert ezekkel a helyzetekkel nem tudok megbirkózni..."
A gimnáziumi igazgatót a VTV is megkérdezte, hogy látja a saját, és az iskola helyzetét.
Jó reggelt Pécs! (Pécsi VTV - 1989.04.29.)
"Először azt hittük, hogy vicc" - mondja az igazgató a naplók ellopása kapcsán. De a riportban már elhangzik az utalás a "Diák" című diákújságra is, ahol állítólag hecckampány folyt az iskola ellen.
"Lehet, hogy megöregedtem, lehet, hogy elfáradtam, lehet, hogy az a koncepció, amit mi szocialista nevelőiskola néven sok-sok tanári kitüntetéssel itt végigvittünk, az a mai világ jelenlegi helyzetében talán már nem állja meg a helyét, és akkor talán új arcok, új emberek ezt jobban meg tudják oldani."
jelentette ki Erhardt az interjúban, ahol megszólal a szakszervezeti főbizalmi is, akinek az elmondása alapján arra lehet következtetni, hogy a tanári karon belül is komoly ellenállás fogalmazódott meg az iskola vezetése ellen.
"Lukács Péter és Sáfár György kollégák elbocsátását nem vállalom magamra."
Az igazgató ez után egy interjút adott a Dunántúli Naplónak, amit május 10-én az újság le is hozott, ebben részletesebben is kifejti a diák-összeesküvés szálait:
"- Kívülről és belülről támadások érték személyemet. Ez kezdődött a Diák című pécsi lap cikkével, amelyben "X. Jakab" szerző összefogásra szólít fel, mielőtt hozzákezdenének az igazgató és bandája kinyírásához. A Diákban azóta is sorra jelennek meg az iskolánkat lejárató cikkek. Lemondásomhoz hozzájárultak az iskola belső ügyei is: aláírásokat gyűjtenek tanárok egymás ellen, gyerekek tanárok ellen és fordítva. Mindezek után arra a következtetésre jutottam, hogy miután 22 évig szolgáltam egy nevelési rendszert, amely most valamilyen okból nem jó, én azoknak az értékeknek az érdekében, amelyeket közösen létrehoztunk, átadom a helyem egy új embernek. Nem szeretném, ha az én személyem volna gátja az iskola rendjének. Amit tőlem követelnek a tanárok, nevezetesen Lukács Péter és Sáfár György kollégák elbocsátását, nem vállalom magamra. [...] A 22 év alatt sok minden történt, amit most sérelemként hoz felszínre egy tanári csoport. Az az érzésem, hogy a Diákban megjelent cikkek motiválják őket."
"A kézi vezérléses irányítási modellnek, ami sok évig működött, na ennek vége van."
Az ügy érthető módon érdekelte a város polgárait, emiatt pedig a Városi Televízió május 13-i adásában is foglalkoztak a témával. Itt a Városi Tanács művelődési osztályvezetőjét kérdezték az ügy fejleményeiről, aki többek között azt is elmondta, hogy a rendőrség nem tudott kezdeni semmit az üggyel.
Jó reggelt Pécs! (Pécsi VTV - 1989.05.13.)
A riportból kiderül továbbá az is, hogy Erhardt Imre az 508-as szakmunkásképzőben folytatja tanárként a munkáját, amivel eléggé beszopatták az öreget, minőségileg ugyanis ez az áthelyezés - fogalmazzunk így - komoly visszalépést jelenthetett.
"A Diáknak ebben az ügyben csak a tükör hálátlan szerepe jutott."
De a történetnek még mindig nincs vége. Május 20-án ugyanis egy újabb cikk jelent meg a Dunántúli Naplóban, ahol a Diák című újság szerkesztői válaszoltak az őket ért vádakra. Hogy ezt valóban tizenéves gimnazisták írták-e, abban nem vagyok egészen biztos, mindenesetre - hogy a történet kerek legyen - szó szerint idézem a cikket:
A szerkesztőség postájából - A Diák válaszol dr. Erhardt Imrének
Megtisztelő váddal illette dr. Erhardt Imre, a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola leköszönő igazgatója a Diákot, a baranyai középiskolások szerény, 3500-4000 példányban megjelenő kicsinyke lapját. A Dunántúli Napló május 10-i számában ugyanis nem kevesebbet állít, minthogy a Diákban megjelent cikkek motiválják azt a tanári csoportot, amely az általa vezetett iskolában sérelemként élt át bizonyos történéseket. Azt is megemlíti, hogy személyét ért támadások sorát a megyei középiskolai újság azon írása indította el,melyben a valódi nevét nem eltitkoló szerző összefogásra szólított fel "az igazgató és bandája kinyírásához." Anélkül, hogy hosszan fejtegetnénk: az a bizonyos cikk egészen másról szólt; szeretnénk megemlíteni - "X. Jakabot" (és nemcsak őt) - a Széchenyiben korábban többször is szigorúan kérdőre vonták, ha önálló véleménye eltért az elvárásoktól.
Megtisztelő a feltételezés, hogy egy tizenévesek által írt lap minden ok nélkül kikezdhet egy köztiszteletben álló iskolaigazgatót, csak nem igaz. Dr. Erhardt Imre túlértékeli a diákújság szerepét. Hogy tudatosan, vagy csak reflexszerűen véli így meglelni az önigazoló tényeket - nem tudjuk. Tudjuk viszont, hogy a Diáknak ebben az ügyben csak a tükör hálátlan szerepe jutott. Visszatükrözte az iskola évek alatt felgyülemlett belső feszültségeit. Hogy ezáltal felgyorsította az öntisztulást? Lehet. De ez talán mindannyiunknak, még a fájó szívvel búcsúzó igazgatónak is jó. Hisz borzasztó lehet nap mint nap olyan kollégák közé járni, akik képtelenek megérteni a dolgok nagyszerűségét. Dr. Erhardt Imre szavaiból ugyanis úgy tűnik, hogy szerinte nevelési rendszerünkben, s különösen a Széchenyi nevelési-oktatási gyakorlatában minden helyénvaló volt.
Ami pedig a Széchenyit lejárató cikkek sorozatát illeti, - őszintén csodálkozunk. Nem, természetesen nem a minősítésen, hisz valóban volt a Diákban néhány olyan írás, amely korántsem öregbítette az iskola hírnevét. Az lepett meg bennünket, hogy senkinek nem tűnt föl, vajon miért éppen ebben az iskolában panaszkodnak ennyit a gyerekek. A lap szerkesztése során ugyanis senkitől nem zártuk el a véleménynyilvánítás lehetőségét, s ha csupán merő rosszindulatról lett volna szó, akkor máshonnan is érkeztek volna észrevételek. Érdekes módon csak a Széchenyiből jöttek - mázsaszám. Mindennek természetesen elejét lehetett volna venni a vélemények elfojtásával, vagy elhallgatásával. Az első a vezető, a második az újságszerkesztők hatáskörébe tartozik. Mi magunk szerkesztői tevékenységünk során nem éltünk a lehetőséggel. Gondoljuk, hogy e módszer távol állt a Baranya Megyei Pedagógus Szakszervezet elnökétől is. Hát ezért mutatta a tükör, amit mutatott.
Egerszegi Andrea,
A Diák felelős szerkesztője
Ferling József,
a Diák szerkesztője
"Remélem az iskolában is, bennem is elnyugszanak a viharok."
Szóval az ügy szövevényes, az igazság pedig így, 25 év távlatából már kideríthetetlen. Az viszont a sajtó híradásaiból is világosan látszik, hogy régóta érlelődő, komoly problémák, személyes ellentétek lehettek a háttérben, mind a tanárok és a diákok, mint a tantestület belső viszonyait illetően. És hogy hogy köszönt el Erhardt Imre, "a fájó szívvel búcsúzó igazgató" a Széchenyitől?
"- Fájó szívvel megyek el innen, sok öröm, sok siker emlékével, de tudomásul véve, hogy senki nem igazgatónak készül a diplomájával. Remélem, az iskolában is, bennem is elnyugszanak a viharok, s úgy vélem, mindkettőnk érdeke azt kívánja, hogy új erők, új arcok kapjanak teret." (DN - 1989. május 10.)
Az osztálynaplók egyébként ismereteim szerint soha nem kerültek elő.
