A mai poszt értelmezéséhez egy kis történelmi visszatekintéssel kell kezdenünk. 1988-ban Magyarország felé komoly menekülthullám indult el Románia magyarlakta területeiről, amelyhez többek között a romániai falurombolásnak nevezett intézkedéssorozat vezetett.
---
Nicolae Ceaușescu román államfő 1988. április 29-én jelentette be, hogy az országban 2000-ig végrehajtják az úgynevezett településszisztematizálási tervet, melynek során "agráripari centrumokat" hoznak létre. A terv tizenháromezer romániai falu mintegy felének a felszámolását irányozta elő. Az első szakaszban, 1990-ig elkészítik az átrendezés minden részletre kiterjedő tervét, s felmérik a falvak lakosainak számát. A két-háromezer főnél kevesebb lakosú településeket, azaz a romániai falvak felét eleve életképtelennek minősítették. A tervezett településrendezés nyilvánvalóan a romániában élő nemzetiségek szellemi hagyományai és közösségi tudata ellen is irányult, erősítve a román lakosság módszeres betelepítésével támogatott homogenizációs folyamatot. Mindez ellentétes volt a polgári és politikai jogok nemzetközi egységokmányával és a helsinki záróokmánnyal, amelyeket Románia is aláírt.
A magyarlakta településekről érkező riasztó hírek hatására több magyarországi civil szerveződés 1988. június 27-én tüntetést szervezett a budapesti Hősök terén a romániai falurombolás ellen, a demonstráción mintegy 60-70 ezer ember vett részt. Három nappal később az Országgyűlés állásfoglalásban hívta fel a romániai Nagy Nemzetgyűlés figyelmét a megsemmisítésre kijelölt falvak felbecsülhetetlen történelmi és kulturális értékeire, kifejezve reményét, hogy a román vezetés eláll a terv végrehajtásától. Románia válaszul bezáratta a kolozsvári magyar konzulátust és a diplomáciai kapcsolatok megszakításának lehetőségét is felvetette. Mindennek nyomán menekültek ezrei kezdtek Romániából Magyarországra áramlani.
Tüntetés a romániai falurombolás ellen. (Budapest, Hősök tere - 1988. június 26.)
A településszisztematizálási programot a román vezetés 1988 végén lelassította, amiben a nemzetközi tiltakozásoknál nagyobb szerepet játszott az anyagi eszközök hiánya. A falvakat eredetileg buldózerekkel akarták a földdel egyenlővé tenni, de aztán ekkoriban láttak napvilágot azok az elképzelések, hogy iskola, közlekedés, orvosi ellátás, postai szolgáltatás híján inkább hagyják őket maguktól elhalni. A tarthatatlan bel- és külpolitikai állapotot végül a romániai forradalmi átalakulás szüntette meg, amely 1989. december 22-én magával sodorta Nicolae Ceaușescut és egész rendszerét.
---
A korabeli sajtó tudósítása szerint 1988 júniusában már hétről hétre növekedett az országba érkező menekültek száma. Pécsre és Baranya megyébe július közepéig közel 200 áttelepült érkezett: 22 teljes család, 9 csonka család és sok egyedülálló személy. A Dunántúli Napló így számolt be az akkori helyzetről:
Növekszik a menekültek száma - Egyre több erdélyi áttelepültet fogad Pécs és Baranya megye
- Komoly apparátussal dolgozunk a kérdés megoldásán - mondotta dr. Farkas Károly, a menekültek ügyével foglalkozó megyei koordinációs bizottság tagja. - A városi tanács munkaügyi osztálya felmérte a munkahelykínálatot, az elhelyezési lehetőségeket. Főleg a kitermelő ipar - bányászat - tud nagyobb tömegű munkavállalót fogadni, de akad több hiányszakma is, mint például az esztergályos, lakatos, asztalos; a nők számára pedig az egészségügy kínál állásokat főleg; kevés az ápolónő, a kisegítő személyzet. Rendező elv, hogy az egyedülállókat munkásszállókon helyezzük el, a csonka családok átmeneti kalásokat kapnak, egyelőre peremkerületi, komfort nélküli, vagy félkomfortosakat.- Az áttelepülőkről a hírt a közvélemény vegyesen fogadja. A többség megértéssel, türelemmel, segíteni akarással, de akadnak ellenkező hangok is. Félnek, hogy elveszik előlük a munkahelyeket, félnek, hogy az amúgy is feszült lakáshelyzeten tovább ront ez a megállíthatatlannak tűnő és szomorú XX. század végi népvándorlás.
- Beszélgetésünk egyik célja éppen ez: a helyzetről hű képet adni. Ma szűkebb pátriánkban 3000 munkahely vár dolgozókra, zömmel fizikai munkást keresve, tehát a jelenlegi 200 áttelepült, és a még jövők jó ideig nem okozhatnak feszültséget a munkaerőfronton. Hol lakjanak? Terveinkben 200 lakás kialakítása szerepel, ehhez a forintokat a Minisztertanács határozata alapján létrehozott 300 milliós alapból kapjuk egyrészt, másrészt a letelepülőket segítő csekkszámlára egyéni, vállalati felajánlások is érkeznek határainkon belülről és kívülről is; főleg nyugati országokból. Így teljes felelősséggel kijelenthetem: egyetlenegy pécsi lakásigénylő sem szorul e miatt hátrébb a névjegyzékben. Célünk, hogy az áttelepülőknek ebből az elkülönített központi pénzeszközből főleg Meszesen tetőtérbeépítéssel, másrészt lerobbant, üresen álló lakások felújításával teremtsük meg az otthont. Rendkívül sok a tennivalónk és rendkívül nehéz az anyagi helyzetünk. Úgy látom, hogy mind a tanács szakapparátusa, mind a koordinációs munkában részt vevők - rendőrség, vöröskereszt, HNF, határőrség, nem különben az egyházak és a nagyvállalatok - a messzemenőkig segítőkész és toleráns magatartást tanúsítanak, s nemcsak kötelességtudásból végzik munkájukat.
Pécsett a városgondnokság épületében rövidesen egy-két napra szóló éjjeli szálláshelyeket alakítanak ki, a tanács igazgatási osztályán pedig minden szerdán 12-től 18 óráig ún. segítőszolgálat nyílt, segítve az érkezők magyarországi életkezdésének indítását. Mint azt dr. Farkas Károlytól megtudtuk, különféle gyűjtéseket, egyéb, lakosságot is bevonó segítőakciókat nem kezdeményeznek, hiszen már eddig is annyi adomány - főleg ruházati cikk - gyűlt össze a spontán adományokból, hogy nincs hol raktározni.
S végül egy információ: a Baranyába eddig érkezettek között csak két személy nem magyar anyanyelvű; egy román és egy szlovák anyanyelvű választotta megyénket lakhelyéül.
(Dunántúli Napló - 1988. július 18. - részlet)
1989 áprilisáig már több, mint 300 erdélyi menekültet fogadott be a város, akik ekkor már a letelepedési alapból kapták a szociális segélyeket, és szükség esetén ebből fizették a gyerekek térítési díját a bölcsődében, óvodában és iskolában addig, amíg a szülők nem találtak maguknak munkát. A tanácson és a PIK-en (Pécsi Ingatlankezelő) kívül a Vöröskereszt, a Hazafias Népfront, a KISZ, a munkahelyek és az Ifjúsági Információs és Szolgáltató Iroda is segítette a menekültek magyarországi talpra állását.
Erdélyi menekültek Komlón - Első karácsony az új hazában
Szebi még óvodás, Edit már negyedikes. Felszabadult, vidám kis emberkék. A kisfiú süteményt majszol, és egy sportkocsit szorongat a kezében. Ölembe ül: - Nézd bácsi, mit kaptam! - mutatja és már fut, szalad tovább, hogy elmerüljön az önfeledt játékban. Nővére csillagszórót gyújt és boldogan nevet felém.Siposéknak ez az első karácsonya az új hazában. Amikor tavasszal útrakeltek a romániai Bacauból, még nem sejtették, hogy az ünnepeket majd Komlón töltik, együtt a gyerekekkel, de a nagyszülők nélkül. Karcsi és Elena tizenkét éve találkoztak, a sport hozta össze őket. A székely fiú focizott, a román lány röplabdázott, most mindketten a bányánál dolgoznak.
- Eredeti szakmám szerint lehettem volna lakatos, de inkább a nehezebb munkát vállaltam, úgy, hogy most a föld alatt dolgozom - mondja Sipos Károly. - Feleségem is munkába állt, Kossuth Bányán varrodában dolgozik. Szeretnénk gyermekeinknek otthont teremteni, még egy kis kertet is vállaltunk.
Szebi néha még keveri a nyelveket. Hol magyarul, hol románul szól a szüleihez. Editnek a magyar nyelvtan okoz gondokat.
- Mindenünk megvan, mégsem vagyunk igazán boldogok, mert nem teljes a család - mondja Elena asszony. - Reménykedtünk, hogy a nagyszülők is velünk tölthetik a karácsonyt, de a román hatóságok nem adtak nekik útlevelet. Még csomagot sem tudtunk küldeni.
Siposék úgy érzik, befogadták őket a komlóiak. A szükséglakás, az albérlet után már van önálló otthonuk. Novemberben vettek bútort, és jutott valami a fenyőfa alá is. A gyerekeknek ruha, játék, cukorka és csokoládé, a szülőknek pedig remény. Egy szebb és teljesebb élet reménye...
(Dunántúli Napló - 1988. december 26.)
A menekültek helyzete annak idején érezhetően felrázta a lakosságot. A korabeli cikkekben is szó esik róla, hogy sok "spontán" adománygyűjtő akció szerveződött ebben az időszakban. A Közösségi Televízió stábja is egy ilyen jótékonysági hangversenyen járt 1988 júniusában.
Jó estét Kertváros! (Kertvárosi Közösségi Televízió - 1988.06.20.)
Különösen nehéz volt azoknak a családoknak a sorsa, akiktől elszakították a gyerekeket a román hatóságok. Az ő helyzetüket a családegyesítés hosszas procedúrájával próbálták rendezni a 80-as évek végén az egyházak és a magyar hatóságok. A Magyar Televízió kamerája egy ilyen találkozás képeit rögzítette 1989 áprilisában.
MTV Híradó - 1989. április 3.
