Magyarországon napjainkban száz lakosra 28 vezetékes fővonal és 117 mobil-előfizetés jut, a telekommunikáció a mindennapjaink elválaszthatatlan része. 30 éve azonban még egészen más volt a helyzet.
1986-ban az országban száz lakosra 8 telefonvonal jutott, az átlagos várakozási idő "mezei" telefonigénylőknél 16 év (!) volt. Ez a helyzet pedig sokak számára kilátástalannak tűnt. Tovább bonyolította a helyzetet a telefonáthelyezések ügye, ugyanis egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy ha valaki költözött, akkor - hiába volt a régi lakásában telefon - az új lakásban is kapott telefonkészüléket.
De a nyilvános telefonfülkék terén sem volt jobb a helyzet, gyerekkorunkból még sokan emlékezhetünk a telefonfülkék előtti sorbaállásra, az elnyelt aprópénzre, a nem működő fülkés telefonokra. De ha volt fülke is, meg működő telefon is, még akkor sem biztos, hogy azonnal kaptunk vonalat.
Pécsen a 80-as évek közepére olyan fokú kapacitáshiány lépett fel, hogy Kertvárosban a Németh László utcában a Posta kénytelen volt egy 1000 vonal kapacitású konténerközpontot üzembe helyezni. Ezeket a központokat a BHG Híradástechnikai Vállalat gyártotta, és a vidéki nagyvárosok mellett Budapest több kerületében is megtalálhatóak voltak. Nagy előnyük volt, hogy szinte bárhol, "a szabad ég alatt" telepítve rövid időn belül működőképesek voltak, így gyorsan lehetett a segítségükkel megoldani az "átmeneti tűzoltást". A pécsi konténerközpontot véglegesen csak az 1990-re megépült kertvárosi távbeszélőközpont váltotta ki.
Az elmaradott nyilvános telefonhálózat mellett több, gyakran azzal párhuzamos nyomvonalon futó, és annál sokkal fejlettebb zártkörű hálózat épült ki a magas rangú párt, állami, tanácsi és vállalati vezetőket kiszolgáló un. K-vonal. De külön vonala volt a vasútnak, az olajiparnak, az árvízvédelemnek és a munkásőrségnek is. 1985-ben a különhálózatokban telepített kábelek hossza megegyezett a nyilvános távbeszélő hálózat kábeleinek hosszával.
Kertvárosban egyébként 1986 elején 2811 lakónak volt telefonja, a várakozók száma a városrészben 4022, a nyilvános telefonfülkék száma 32 volt. (A teljes városra vonatkozóan nagyjából 11 ezer ember várt telefonkészülékre, 35%-uk már több, mint tíz éve adta be az igénylését.) Ilyen körülmények között tartottak 1986 márciusában fórumot a Közösségi Televízióban, ahol a nézői kérdésekre a Magyar Posta pécsi vezetői válaszoltak. A fórum a következő bevezető kisfilmmel indult:
Az ez után következő beszélgetés viszonylag hosszú volt, ezért csak részleteket fogok közölni belőle. A nézői kérdésekre való válaszadáskor a showt egyértelműen Gál Béla, Pécs város távközlési üzemvezetője vitte el. Az alábbi részletből megtudjuk, hogy aki a Kertvárosban egyáltalán talál bármilyen telefonfülkét, az már szerencsés, mert az újonnan kiépült lakótelepi részeken (a jelenlegi Tildy Zoltán utca környéke és a Malomvölgyi út környéke) valamit Málom területén egyáltalán nincs még telefonfülke sem.
Egy rövid szünet után záporoztak tovább a kérdések. Gál elvtárs most kezd igazán belejönni a dologba, az alábbi blokkban - nyilván egy alapos felkészülés után - fejből nyomja, hogy melyik kertvárosi utcában pontosan hány ember vár telefonra. :) De ebben a részben kiderül az is, milyen sorrendben, milyen szempontok alapján kaphattak telefont a várakozók.
A végére pedig jöjjön Petike Józsefné, aki 1986-ban már évtizedes harcát vívta a Postával a telefonigénylése ügyében. Gál elvtárs természetesen ebből a témából is példásan felkészült.
"Ő egy elég peches ember, a Petike Józsefné elvtársnő, de én bízom abban, hogy előbb-utóbb megoldódik az ő távbeszélő-kérelme, és én még egyszer szíves elnézését kérem, de nem tehetünk róla, hogy amikor van vödör, akkor nincs víz. Gondolom tetszik ismerni..." zárja sanda mosollyal az arcán a mondandóját Petike Józsefné ügyében a város mókás távközlési üzemvezetője.