Pécsi Stúdió

1989 tavasza paprikás hangulatban telt Pécsen, a Széchenyi István Gimnáziumban, ahol április elején eltűnt hat gimnáziumi osztály osztálynaplója. Az eset nagy visszhangot kapott a helyi sajtóban, és felszínre hozta az iskolán belüli tanár-diák ellentéteket, de még a tanári karon belül feszülő ellentéteket is, ami végül az igazgató lemondásához vezetett. De ne szaladjunk ennyire előre a történetben, hanem nézzük időrendben, mit tudunk rekonstruálni az akkori eseményekből.

"A naplók lapzártánkig nem kerültek elő."

A bombát az 1989. április 12-i Dunántúli Napló robbantotta, ami címlapon hozta a hírt, miszerint a Széchenyiben eltűnt hat osztály, több mint kétszáz tanuló naplója.

"Eltűnt hat osztály naplója a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskolában. Az eset húsvét előtti pénteken történt, amikor az igazgató nem tartozott az intézményben. A legközelebbi tényekhez tartozik, hogy ez után kedden igazlátó nap elnevezéssel, az egyszerűség kedvéért, az ifjúsági parlamenti formához kapcsolódó tanulói rendezvényt terveztek és valósítottak meg a Széchenyiben. Hozzá kell tennünk azt is, hogy a diákok között, és a tanárok körében is megoszlottak és máig is szélsőségesek a vélemények a Széchenyiben uralkodó emberi viszonyokról. Több, mint húsz tanár és diák véleményét hallgattam meg tegnap. Többségük véleménye szerint az intézményhez szorosan kötődő, esetleg belső ember lophatta el a naplókat."

Az érintett osztálynaplók a következők voltak: 2/C, 2/D, 3/B, 4/B, 4/C, 4/D.

Az esetet követően a hírek szerint beolvastak egy hirdetést az iskolai hangosbemondón, ahol az igazgató "megadott egy délutáni időpontot, kérve, hogy a tettes(ek) legyenek akár felnőttek, vagy gyerekek, adják vissza az eltulajdonított, okiratnak minősíthető osztálynaplókat." Nem meglepő módon a kérést a tettesek nem teljesítették. A Dunántúli Napló újságírója egyébként diákokat is megkérdezett az iskolában, az ő egybehangzó állításuk szerint "soha senki nem fogja látni ezeket az óratervekkel, érdemjegyekkel teleírt könyveket."

Mivel ebben az időben a naplón kívül hivatalosan nem voltak máshol vezetve az itt rögzített tanulmányi adatok, így a tanároknak komoly fejtörést okozott, egy ilyen helyzetben hogyan tovább. "Az iskola vezető pedagógusai elmondták, hogy dolgozatok, ellenőrzői bejegyzések, saját feljegyzéseik, önkéntes bevallások próbálják rekonstruálni, ki milyen jegyeket kapott, ki hány órát hiányzott igazoltan, vagy igazolatlanul. Annyi bizonyos, hogy osztályozóvizsgát nem kell tennie senkinek."

A megyei napilap cikke végül "krimibe illő" bekezdéssel zárul:

"Az iskola vezetői megkértek, írjam le: a tettes(ek) továbbra is elhelyezhetik egy iskolán belüli, jól látható ponton a naplókat. A rendőrségi vizsgálat egyébként folyamatban van."

"Nem szeretném, ha személyem volna gátja az iskola rendjének"

"Benyújtotta lemondását dr. Erhardt Imre, a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója ez év április 27-én, azt kérve Pécs Megyei Város Tanácsának művelődési osztályától, hogy 1991. augusztus 1-ig szóló megbízatását 1989. május 15-i hatállyal szüntesse meg. Kérelmében leírja, hogy matematika-fizika, pedagógia-pszichológia szakos tanári diplomái vagy pszichológiából szerzett egyetemi doktori fokozatának megfelelő munkakörben, fizetésének változatlanul hagyásával szeretne dolgozni valamelyik pécsi középfokú intézményben."

"Föl kell adnom, mert ezekkel a helyzetekkel nem tudok megbirkózni..."

A gimnáziumi igazgatót a VTV is megkérdezte, hogy látja a saját, és az iskola helyzetét.

Jó reggelt Pécs! (Pécsi VTV - 1989.04.29.)

"Először azt hittük, hogy vicc" - mondja az igazgató a naplók ellopása kapcsán. De a riportban már elhangzik az utalás a "Diák" című diákújságra is, ahol állítólag hecckampány folyt az iskola ellen.

"Lehet, hogy megöregedtem, lehet, hogy elfáradtam, lehet, hogy az a koncepció, amit mi szocialista nevelőiskola néven sok-sok tanári kitüntetéssel itt végigvittünk, az a mai világ jelenlegi helyzetében talán már nem állja meg a helyét, és akkor talán új arcok, új emberek ezt jobban meg tudják oldani."

jelentette ki Erhardt az interjúban, ahol megszólal a szakszervezeti főbizalmi is, akinek az elmondása alapján arra lehet következtetni, hogy a tanári karon belül is komoly ellenállás fogalmazódott meg az iskola vezetése ellen.

"Lukács Péter és Sáfár György kollégák elbocsátását nem vállalom magamra."

Az igazgató ez után egy interjút adott a Dunántúli Naplónak, amit május 10-én az újság le is hozott, ebben részletesebben is kifejti a diák-összeesküvés szálait:

"- Kívülről és belülről támadások érték személyemet. Ez kezdődött a Diák című pécsi lap cikkével, amelyben "X. Jakab" szerző összefogásra szólít fel, mielőtt hozzákezdenének az igazgató és bandája kinyírásához. A Diákban azóta is sorra jelennek meg az iskolánkat lejárató cikkek. Lemondásomhoz hozzájárultak az iskola belső ügyei is: aláírásokat gyűjtenek tanárok egymás ellen, gyerekek tanárok ellen és fordítva. Mindezek után arra a következtetésre jutottam, hogy miután 22 évig szolgáltam egy nevelési rendszert, amely most valamilyen okból nem jó, én azoknak az értékeknek az érdekében, amelyeket közösen létrehoztunk, átadom a helyem egy új embernek. Nem szeretném, ha az én személyem volna gátja az iskola rendjének. Amit tőlem követelnek a tanárok, nevezetesen Lukács Péter és Sáfár György kollégák elbocsátását, nem vállalom magamra. [...] A 22 év alatt sok minden történt, amit most sérelemként hoz felszínre egy tanári csoport. Az az érzésem, hogy a Diákban megjelent cikkek motiválják őket."

"A kézi vezérléses irányítási modellnek, ami sok évig működött, na ennek vége van."

Az ügy érthető módon érdekelte a város polgárait, emiatt pedig a Városi Televízió május 13-i adásában is foglalkoztak a témával. Itt a Városi Tanács művelődési osztályvezetőjét kérdezték az ügy fejleményeiről, aki  többek között azt is elmondta, hogy a rendőrség nem tudott kezdeni semmit az üggyel.

Jó reggelt Pécs! (Pécsi VTV - 1989.05.13.)

A riportból kiderül továbbá az is, hogy Erhardt Imre az 508-as szakmunkásképzőben folytatja tanárként a munkáját, amivel eléggé beszopatták az öreget, minőségileg ugyanis ez az áthelyezés - fogalmazzunk így - komoly visszalépést jelenthetett.

"A Diáknak ebben az ügyben csak a tükör hálátlan szerepe jutott."

De a történetnek még mindig nincs vége. Május 20-án ugyanis egy újabb cikk jelent meg a Dunántúli Naplóban, ahol a Diák című újság szerkesztői válaszoltak az őket ért vádakra. Hogy ezt valóban tizenéves gimnazisták írták-e, abban nem vagyok egészen biztos, mindenesetre - hogy a történet kerek legyen - szó szerint idézem a cikket:

A szerkesztőség postájából - A Diák válaszol dr. Erhardt Imrének

Megtisztelő váddal illette dr. Erhardt Imre, a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola leköszönő igazgatója a Diákot, a baranyai középiskolások szerény, 3500-4000 példányban megjelenő kicsinyke lapját. A Dunántúli Napló május 10-i számában ugyanis nem kevesebbet állít, minthogy a Diákban megjelent cikkek motiválják azt a tanári csoportot, amely az általa vezetett iskolában sérelemként élt át bizonyos történéseket. Azt is megemlíti, hogy személyét ért támadások sorát a megyei középiskolai újság azon írása indította el,melyben a valódi nevét nem eltitkoló szerző összefogásra szólított fel "az igazgató és bandája kinyírásához." Anélkül, hogy hosszan fejtegetnénk: az a bizonyos cikk egészen másról szólt; szeretnénk megemlíteni - "X. Jakabot" (és nemcsak őt) - a Széchenyiben korábban többször is szigorúan kérdőre vonták, ha önálló véleménye eltért az elvárásoktól.

Megtisztelő a feltételezés, hogy egy tizenévesek által írt lap minden ok nélkül kikezdhet egy köztiszteletben álló iskolaigazgatót, csak nem igaz. Dr. Erhardt Imre túlértékeli a diákújság szerepét. Hogy tudatosan, vagy csak reflexszerűen véli így meglelni az önigazoló tényeket - nem tudjuk. Tudjuk viszont, hogy a Diáknak ebben az ügyben csak a tükör hálátlan szerepe jutott. Visszatükrözte az iskola évek alatt felgyülemlett belső feszültségeit. Hogy ezáltal felgyorsította az öntisztulást? Lehet. De ez talán mindannyiunknak, még a fájó szívvel búcsúzó igazgatónak is jó. Hisz borzasztó lehet nap mint nap olyan kollégák közé járni, akik képtelenek megérteni a dolgok nagyszerűségét. Dr. Erhardt Imre szavaiból ugyanis úgy tűnik, hogy szerinte nevelési rendszerünkben, s különösen a Széchenyi nevelési-oktatási gyakorlatában minden helyénvaló volt.

Ami pedig a Széchenyit lejárató cikkek sorozatát illeti, - őszintén csodálkozunk. Nem, természetesen nem a minősítésen, hisz valóban volt a Diákban néhány olyan írás, amely korántsem öregbítette az iskola hírnevét. Az lepett meg bennünket, hogy senkinek nem tűnt föl, vajon miért éppen ebben az iskolában panaszkodnak ennyit a gyerekek. A lap szerkesztése során ugyanis senkitől nem zártuk el a véleménynyilvánítás lehetőségét, s ha csupán merő rosszindulatról lett volna szó, akkor máshonnan is érkeztek volna észrevételek. Érdekes módon csak a Széchenyiből jöttek - mázsaszám. Mindennek természetesen elejét lehetett volna venni a vélemények elfojtásával, vagy elhallgatásával. Az első a vezető, a második az újságszerkesztők hatáskörébe tartozik. Mi magunk szerkesztői tevékenységünk során nem éltünk a lehetőséggel. Gondoljuk, hogy e módszer távol állt a Baranya Megyei Pedagógus Szakszervezet elnökétől is. Hát ezért mutatta a tükör, amit mutatott.

Egerszegi Andrea,
A Diák felelős szerkesztője

Ferling József,
a Diák szerkesztője

"Remélem az iskolában is, bennem is elnyugszanak a viharok."

Szóval az ügy szövevényes, az igazság pedig így, 25 év távlatából már kideríthetetlen. Az viszont a sajtó híradásaiból is világosan látszik, hogy régóta érlelődő, komoly problémák, személyes ellentétek lehettek a háttérben, mind a tanárok és a diákok, mint a tantestület belső viszonyait illetően. És hogy hogy köszönt el Erhardt Imre, "a fájó szívvel búcsúzó igazgató" a Széchenyitől?

"- Fájó szívvel megyek el innen, sok öröm, sok siker emlékével, de tudomásul véve, hogy senki nem igazgatónak készül a diplomájával. Remélem, az iskolában is, bennem is elnyugszanak a viharok, s úgy vélem, mindkettőnk érdeke azt kívánja, hogy új erők, új arcok kapjanak teret." (DN - 1989. május 10.)

Az osztálynaplók egyébként ismereteim szerint soha nem kerültek elő.

"A pécsiek örömmel fogadhatják a jó hírt: a Pécsi Városi Televízió április 29-én, szombaton reggel megkezdi rendszeres adását." - harsogta a Dunántúli Napló a hírt 1989. április 26-án. Az intézmény független intézményként indult ugyan, azonban az újság hozzáteszi: a televízió "a gazdálkodási, pénzügyi kérdéseket tekintve a városi tanács pénzügyi osztályához tartozik." Értjük, ugye. :)

A VTV főszerkesztője az induláskor a Magyar Rádiótól átigazolt Müller István volt, aki a műsorstruktúráról elmondta:

"A minden második hétvégén szombaton 7 órától 9 óráig az egyes műsoron fogható adás az idén még kísérleti jellegű lesz. Hangulatában alkalmazkodni igyekszik majd a szombat reggelekhez, ezért az átlagosan 75 perces műsoridőt sok aktuális információ, zene, néhány perces kisinterjúk jellemzik majd. A rovatok is eszerint alakultak ki: a "szóbeszéd" a város közszájon forgó gondjaira, a "plusz-mínusz" gazdasági jellegű problémákra figyel, s valaki mindig leül a "vendég" rovat székébe is."

Élő adás a pécsi városi televízió stúdiójából. (1989. április 29.)

Induláskor a Városi Televízió adásait 34 ezer pécsi lakásban - Kertvárosban, a Szigeti úti lakótelepen, Uránvárosban, és a meszesi városrész 400 lakásában - nagyközösségi antennarendszer segítségével közvetlenül is venni lehetett, de a misinai és a kertvárosi kisadók is sugározták a műsorokat.

A Pécsi VTV adásaihoz a technikai feltételeket a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiója biztosította, így adva volt a helyzet, hogy az első interjút Békés Sándor, a "vendéglátó" stúdió vezetője adja a Városi Televíziónak.

Jó reggelt Pécs! (Pécsi VTV - 1989.04.29.)

(Békés Sándor az interjú végén elmondja, "itt van ez a rengeteg vallásos fiatal, akiket én kíváncsisággal szeretnék megismerni." Ezzel pedig az 1989-es Regionális Taizéi Találkozóra utal, amit ezekben a napokban rendeztek Pécsen, és ami miatt Európa számtalan országából nagyjából 15 ezer fiatal érkezett a városba.)

Rendhagyó módon a mai posztban egy pillanatra elszakadunk a blog tematikájától, a pécsi VTV anyagainak feldolgozása előtt ugyanis egy, a blog folytatásával kapcsolatos körülményre kell kitérnem.

Nem titok, hogy a Pécsi Stúdió Blog indítása viszonylag hosszas előkészítést igényelt. Az ötletet, és egyben az alapot, a videós anyagok bázisát - ahogy ezt a nyitó posztban is megemlítettem - a Csorba Győző Könyvtár Digitális Médiatára adta. 2013 végén, az anyaggyűjtés során innen töltöttem le az akkor az 1986-os évtől kezdve szinte már hiánytalanul elérhető KTV-s anyagokat, és ekkor mentettem le a VTV anyagait is, amelyek ekkor még elég hiányosan voltak csak hozzáférhetők, sok műsor digitalizált verziója hiányzott.

A dolog miatt nem aggódtam, hiszen már akkor tudni lehetett, hogy a kronológiát tekintve a VTV-s anyagok csak a nyár végén fognak a blogon sorra kerülni, bíztam benne, hogy addig még felkerülnek a hiányzó adások is, fél év hosszú idő, gondoltam.

A történet azonban más irányt vett. Valamikor az idei év tavaszán egyik pillanatról a másikra a Médiatár összes videója elérhetetlenné vált. Átmeneti technikai hibára gyanakodtam, azonban a helyzet - mint később megtudtam - egészen más.

A hiányzó anyagok miatt ugyanis május végén megkerestem a Csorba Győző Könyvtárat, ahol Kerekes Imrétől, a Helytörténeti Osztály vezetőjétől azt a tájékoztatást kaptam, miszerint a könyvtár honlapját kiszolgáló szervereket tavasszal más helyre költöztették, és emiatt váltak elérhetetlenné a Médiatáras tartalmak. Kérdeztem, mikorra várható a helyzet megoldása, de nem tudott biztatót mondani, csak további türelmet kért. Jeleztem a dolgot a könyvtár Informatikai Osztályán is, ott is tudtak róla, de időpontot a megoldásra vonatkozóan ők sem tudtak adni.

Gondolom sejtitek, mi történt az azóta eltelt hónapokban. Pontosan: semmi. Az anyagok továbbra is elérhetetlenek, ami több szempontból is érthetetlen. Legfőképp azért, mert a könyvtár munkatársai minden bizonnyal több ezer munkaórát befektetve hozták létre ezt a - minden szempontból pótolhatatlan kincseket rejtő - archívumot, így tehát most az ő munkájuk is a semmibe vész. Persze a videók ott pihennek valahol egy kikapcsolt szerver winchesterein, de ez mit sem ér, ha a külvilág számára elérhetetlen az archívum.

Azt pedig, hogy mi akadályozza hónapok óta, hogy ebben az ügyben előrelépés legyen, azt őszintén szólva nem tudom.

Ami pedig a blogot illeti, ahogy a poszt elején írtam, a Városi Televízió adásai közül azok vannak meg, amelyek idén év elején rendelkezésre álltak. Ez hiányos ugyan, azonban dönteni kellett: vagy megvárjuk 2018-2020-at, amire a videótáras anyagokat újra elérhetővé teszi a könyvtár, vagy abból főzünk, ami a rendelkezésünkre áll.

És mivel ez sem kevés, és izgalmas kordokumentumokról van szó, ezért az utóbbi mellett döntöttem. Tehát folytatjuk a blogot a rendelkezésre álló VTV-s anyagok feldolgozásával. Lesz szó a magasházról, a pécsi hajléktalanhelyzetről, a bányászdemonstrációkról csak úgy, mint a helyi közlekedés gondjairól, vagy a 12. Pécsi Ipari Vásárról.

Szóval, kedves Pécsiek, a VTV anyagaival folytatjuk, jó szórakozást, jó nosztalgiázást!

Jó reggelt Pécs! - Adáskezdés (Pécsi VTV - 1989.07.22.)

A Közösségi Televíziót működését élete során sok gond, probléma nehezítette. A helyzet végül 1988 decemberében jutott odáig, hogy további adások már nem készülhettek. Mint azt Katona Ágnes és Németh Károly a velük készült interjúban is elmondták, 89-ben még történtek próbálkozások a televízió feltámasztására, ezekből azonban végül nem lett semmi, így 1989 novemberében már biztos volt: az addigi formájában megszűnik a kertvárosi stúdió.

Eladó, vagy bérelhető? - Mi lesz a sorsa a pécsi kábeltévének?

Közel 20 000 lakásban lehet fogni a kertvárosi kábeltelevíziót a nagyközösségi antennarendszereken keresztül. Ez egész Lvov-Kertváros lakosságát jelenti, így őket érinti leginkább a hír: megszűnik a kertvárosi stúdió. Eladó, vagy bérelhető lesz? Lássuk az előzményeket Pap Gábortól, a stúdió vezetőjétől:

- Úgy tudom, nem eladó a stúdiónk, hanem bérelhető. Erről három testület, illetve személy határozott: az igazgatótanács, a vezetők tanácsa, illetve Szilágyi János, a Nevelési Központ igazgatója. A végleges döntést valójában a vezetők tanácsa hozta, eszerint a Nevelési Központ anyagi helyzete miatt meg kell szüntetni a kábeltelevíziót. Ezt azonban olyan formában kívánják megoldani, hogy továbbra is pénzbevételhez jusson az intézmény, és a csatornahasználatról sem szívesen mondanának le. Ezért megoldásként a bérbeadást választották.

Most úgy látszik, a Nevelési Központ vezetői a jelentkezők közül az ANIVID Filmgyártó és Szolgáltató Kft. felé hajlanak. A kft. ügyvezető igazgatója, dr. Kun László a következőt mondta ez ügyben:

- Amennyiben mi kapjuk meg a stúdiót, szeretnénk az alapvető szolgáltatásokat (a helyi információk közvetítését) megtartani, hiszen csak ebben rejlik egy kis stúdió ereje és versenyképessége az "égi csatornák", vagy akár a Magyar Televízió mellett.

Komoly versenyre lehet számítani a stúdió megszerzéséért, amelynek értéke a már ismert adásokban, a reklámtevékenységben és a csatornahasználatban rejlik. Úgy tűnik azonban, a további munka is csak a Nevelési Központtal közösen valósítható meg, ezt a központ igazgatója is megerősítette.

Szilágyi János igazgató szerint az NK anyagi helyzete nem tartozik a nyilvánosságra, ez belügy, amit a saját belátásuk szerint oldalak meg. Jelenleg folyik a pénzügyi vizsgálat az intézményben, ennek alapján kerül végső döntésre a stúdió helyzete is.

- Nincs egyértelműen szó arról, hogy eladjuk, de a döntés már megszületett, hogy mint gazdaságtalan tevékenységet folytató egységet fel kell számolni. A Nevelési Központ nem tudja működtetni, támogatásra pedig nem számíthatunk, mert a stúdió nem az alapellátás része. A döntés még húzódik, mert az ANIVID-en kívül a Pécsi Rádió és két magánszemély is érdeklődik, de ebben az évben még biztosan meglesz.

(Dunántúli Napló - 1989. november 22.)

A KTV utolsó adásának műsorvezetője Katona Ágnes volt, így az utolsó adászárás is az övé lett. A Pécsi Stúdió Blogon most mi is ezzel, az utolsó adásnap utolsó képkockáival búcsúzunk a 80-as évek meghatározó helyi televíziós műhelyétől, a Lvov-Kertvárosi Közösségi Televíziótól. A következő posztokban pedig már a Pécsi VTV anyagainak feldolgozásával folytatjuk a videós visszatekintést.