Pécsett 1981 elején adták át a közönségnek a Városi Műjégpályát, ami a kilencedik műjégpályaként épült meg az országban. A létesítmény helyét a Veress Endre úton, a volt BÉV-telep helyén jelölték ki, amit a városi rendezési tervek alapján korábban is sportcélokra kívántak hasznosítani. Az építési munkálatokat 1979 végén tereprendezéssel a Mecseki Ércbányászati Vállalat kezdte, a tényleges kivitelezés pedig Pálfi Miklósné építész és Dulánszky Jenő statikus tervező (Dél-dunántúli Tervező Vállalat) tervei alapján 1980. február 4-én indult meg. A munkát az UNIBER szervezte, a közreműködő 29 vállalat tevékenységét Gróf Dániel, az UNIBER műszaki ellenőre hangoltak össze.
A pálya lelátóját eredetileg 900 ülőhelyre tervezték, azonban az ülőhelyekből végül állóhelyek lettek, a lépcsőkön 1000-1200 néző fér el. A lelátó alatt öltözők, kiszolgáló helyiségek, raktárak vannak. Maga a pálya 60 x 30 méteres alapterületével megfelelt a nemzetközi szabványoknak. A pálya betonburkolata alatt 21 km 5/4 collos csőhálózatban kering a lelátó mögötti kompresszortelepről betáplált hűtőfolyadék.
"Több, mint ezren korcsolyáztak tegnap Pécsett, a műjégpályán."
(Dunántúli Napló - 1987. január 3.)
Már az építéskor születtek tervek egy második lelátó építésére, valamint a pálya lefedésére, ezek a tervek azonban soha nem valósultak meg. A Városi Műjégpályát végül 1981 elején adták át a közönségnek, az első igazi, teljes szezon azonban csak 1981 őszén indult.
Csütörtökön nyit a műjégpálya!
Az elmúlt télen átadott pécsi műjégpálya október 29-én nyitja ki kapuit a korcsolyázni vágyók előtt. A nyitást követően 1982 tavaszáig használhatják a pályát az érdeklődők. A részletes programról és a lehetőségekről a jégpálya vezetője, Orosz Ferenc tájékoztatott bennünket.
- A nyitás napján, csütörtökön 18 és 20 óra között leszünk nyitva, majd pénteken 15-17, valamint 18-20 óra a nyitvatartás ideje. Szombattól már reggeltől estig rendelkezésre állunk a következő időpontokban: 9-11, 12-14, 15-17 és 18-20 óra között. A szünetekre azért van szükség, mert ezekben az órákban felfrissítjük a jégfelületet. Jövő héttől már a szombati nyitvatartás érvényes, a hétfő továbbra is szünnap marad. Bérleteket nem adunk ki, de elképzelhető, hogy a későbbiek folyamán sor kerül rá.
A délelőtti és déli nyitvatartás idejére a belépőjegy ára diákoknak 7, felnőtteknek 13 forint. Délután és este a diákjegy 9, a felnőtt 15 forintba kerül. A kísérők részére egységes 4 forint a belépő. A ruhatár ingyenes, de kérjük, hogy a cipőjét mindenki tasakban adja le, csak így fogadják el a ruhatárosok.- Előfordulhat, hogy a meghirdetett időpontokban nem tudunk kinyitni az időjárás miatt. Például, ha huzamosan esik az eső vagy havazik, esetleg erősen süt a nap. Ezért előre is elnézést kérünk a korcsolyázni vágyóktól.
A pálya továbbra is a tömegsport igényeit elégíti ki. Egyszerre 600 főt tudunk fogadni, a nagyobb létszám már balesetveszélyes lenne. November 5-én, csütörtökön kivételesen szünnap lesz, ekkor egy gálaműsor megrendezésére kerül sor.
(Dunántúli Napló - 1981. október 28.)
1987 őszén az Apáczai Nevelési Központban működő Sulivízió diákjai jártak a Városi Műjégpályán. (A Közösségi Televízió műjégpályán készült 1985-ös riportja pedig ide kattintva érhető el.)
Jó estét Kertváros! (Kertvárosi Közösségi Televízió - 1987.11.16.)