2014.06.09. 09:00
tomikgb
Magyarországon ma sem könnyű fiatalnak lenni. Sok cikk szól napjainkban is a pályakezdők nehéz helyzetéről, a fiatalok "tehetetlenségéről" a pályaválasztás terén, a motiváció, a célok hiányáról, a közoktatás minőségéről, a felsőoktatás képzési struktúrájának elégtelen voltáról, a "mamahotelekről". A gondok nagy része azonban nem új keletű, sok intő jel már a 80-as évek végén felütötte a fejét.
Pályakezdő fiatalok - Elhelyezkedési lehetőségek, jövedelmek, egzisztenciateremtés
Nem könnyű fiatalnak lenni ma. A megállapítás túl közhelyszerű, de ha idézek egy mondatot a közelmúltban befejezett NEB-vizsgálatból, nyilvánvalóan elgondolkozhat az ember: majdnem 13 évnyi fizetésből lehet megvásárolni egy lakást, ha az átlagfizetést és az átlaglakás árát nézzük. S a lakásvásárlás csupán egy a fiatal körülményeit alapvetően meghatározó tényezők közül.
A fiatalok pályaválasztása - és itt a helyes pályaválasztásról van szó - társadalmi érdek. A különböző szakmák, foglalkozások egyensúlyi helyzete, a kínálat és a kereslet közelítése a cél. A társadalom igényei azonban nem mindig találkoznak az egyén elképzeléseivel. A vizsgálat első megállapítása: a különböző intézmények a pályairányítást tervszerűen végzik ugyan, ez azonban nem mindig igazodik a munkáltatói igényekhez. A fiatalok nem érik el 14 éves korban a pályaválasztási érettséget, az ajánlásokat nem fogadják el ők sem, a szülők sem - és sok esetben az iskolák sem, mondván: majd csak lesz valahogy. De igaz egy másik megállapítás is: sok fiatalhoz el sem jutnak a tanácsok, s a lehetőségek az ismeretlenség ködébe vésznek. A pályára kerülés "véletlenszerűsége" gyakori.
Megyénk közép- és felsőfokú intézményhálózata megyeszékhely- és városcentrikus. A középiskolások 75 százaléka, a szakmunkástanulók 69 százaléka Pécsett tanul. Ez adott esetben lehet jó is, rossz is. A vizsgálat konzekvenciája: az intézményhálózat elhelyezkedése, a bevezetett szakképzés, szakmastruktúra nem mindenben felel meg a termelés és a szolgáltatás által támasztott igényeknek. Tapasztalat, hogy a közoktatás rendszere - és ezen belül a szakképzés - mindig csak bizonyos fáziskéséssel tudja követni az igényeket. A jelenlegi szakképzés iskolacentrikus, kevésbé nevel a gyakorlati életre. És még valami: újratermelődik a 8 általánost el nem végzők száma, a szakmunkásképző intézetek között egynémelynél gyenge a képzés, s ugyanakkor gond az is, hogy az oda kerülő fiatalok között többen alig tudnak írni, olvasni, számolni!
A vizsgálatok szerint sokan vállalnak éppen a főállásban megszerezhető nem elégséges jövedelmek miatt kiegészítő tevékenységet, gmk-t, túlórát, túlmunkát, mellékállást, másodállást - dolgoznak háztájiban. Hiszen a jövőépítés első és legfontosabb tétele a lakás megszerzése, az önálló fészekrakás. Már említettem, ehhez 13 évnyi fizetés kell. Az éveket nyilván túlmunkával lehet rövidíteni - és családi támogatással. Örvendetes, hogy a vizsgálatba bevont vállalatok, intézmények többsége támogatja anyagilag is anyagilag is a fiatalok lakásépítését.
Végezetül álljon itt néhány általános következtetés, mely feltehetően nem hat újdonságként a fiatalok számára, de apáik számára sem. A fiatalok saját munkával szerzett jövedelme egyre inkább elmarad a pályakezdés, lakásépítés, váráslás, családalapítás költségei mögött, s így egyre nő a szülői függés kényszere. Fokozottabb a társadalmi különbségek árörökítése is; ahol van, ott mindig lesz, ahol nincs, ott egyre kevesebb lesz... Egyértelmű a következtetése a NEB vizsgálatnak: a vizsgált időszakban - 1984 és 1986 között - a fiatalok helyzete nem javult, hanem romlott. A megoldás kulcsát csak a társadalom egésze előtt álló feladatok megoldása adhatja: a gazdaságunk rendbetétele, a kibontakozási program következetes végigvitele.
(Dunántúli Napló - 1987. július 24. - részlet)
A műszaki értelmiségi pálya presztizse a 80-as évekre érzékelhetően csökkent Magyarországon. Ebbe minden bizonnyal közrejátszott a motiváció, az érdeklődés hiánya, valamint az is, hogy a kor mérnökei egyáltalán nem voltak kellően megfizetve, ezáltal kevéssé voltak ösztönözve a jó, a hatékony, esetleg a költségtakarékos tervezésre.
A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának 1983-ban készült dokumentumfilmje ezt a témakört, a mérnökképzés körül kialakult nehézségeket és a műszaki értelmiség 80-as évekbeli helyzetét járja körbe.
Hogy van, mérnök úr? (MTV Pécsi Körzeti Stúdió, 1983)
2014.04.24. 09:00
tomikgb
Pécsen az országban elsőként indult el egy egész városrészen fogható kábeltelevíziós adás. Az indulás még az MTV Pécsi Stúdió bábáskodása alatt történt, ők végezték a 70-es évek végétől a kábeltelevíziós kísérleteket is. Az indulással foglalkozott az országos sajtó is, a HVG például 1983-ban közölt egy viszonylag hosszú cikket a kezdetekről.
Drót Pécsről
Bár Magyarországon még sehol nem épült ki kábeltévé-hálózat, de kábeltelevíziózásra alkalmas hálózat annál több. A legtöbb vidéki nagyvárosban és számos budapesti lakótelepen is működnek közösségi tévéantenna-rendszerek, sőt Pécsett ennél is tovább léptek: ez év januárjában egy tévémentes hétfőn immár másodszor önálló műsort nyújtott a helyi közösségi antennarendszerre támaszkodó háziprogram.
A ma Magyarországon általánosan használt nagyközösségi antennarendszerek több ezer lakást látnak el egyetlen antennáról, és hat-hét program továbbítására képesek. Zalaegerszegtől Nyíregyházán át Sopronon, Dunaújvároson át egészen Pécsig számos ilyen rendszer működik már, és a közvetített csatornák számától függő, de mindenütt havi húsz forintnál kevesebb díj ellenében általában kiváló minőségű, szellemképmentes vételt biztosítanak. A rendszerek a Magyar Televízió első és második műsorán kívül továbbítják a helyben fogható külföldi műsorokat is: így Nyugat-Magyarországon a jugoszláv és az osztrák, északon a szlovák, keleten a szovjet és a román, délen a jugoszláv műsorokat. A legnagyobb és egyben legkorszerűbb hazai rendszer Székesfehérváron működik. Ott egyetlen antennarendszer több, mint húszezer lakást lát el. Az ottani üzemeltetők célja, hogy a szétszórt beépítésű külterületek kivételével fokozatosan az egész város részesüljön a nagyközösségi antennarendszer előnyeiből. Több helyen, így Székesfehérváron és Zalaegerszegen azzal is kísérleteznek, hogy a várost behálózó kábelrendszert más célra is hasznosítsák: például a közüzemek (távfűtés, víz, felvonók) hibajelzéseinek továbbítására, netán távszabályozásra is.
De válhat-e a hazai nagyközösségi antennarendszerből kábeltévé? A lehetőség mindenesetre adott: "mindössze" annyi szükséges hozzá, hogy a "légből kapott" műsorokon kívül saját készítésű műsorokat is továbbítsanak rajta. A műszaki lehetőség megvan, a legtöbb helyen ugyanis nincs kihasználva a a hat-hét csatornás kapacitás, de még ahol - a sok külföldi program révén - minden csatorna foglalt is, a hétfői napokon bizonyosan szabad mindkét magyar műsor helye. Ami pedig az adástechnikai berendezéseket illeti, a nagyközösségi antennarendszer központi erősítőjére szinte bármely képmagnót és ipari tévékamerát rá lehet kapcsolni. Ilyenek pedig ma már jószerint mindenütt működnek - gyárakban, művelődési központokban, felsőoktatási intézményekben. Ezeken a helyeken tehát a nagyközösségi antennák kábeltelevíziós felhasználása gyakorlatilag semmilyen új beruházást nem igényelne.
Az olcsóság titka persze az, hogy a lakóhelyi kábeltévével senki sem akar a központi állami televízióval konkurálni, a szűkebb környezetről szóló képi kommunikáció iránti igény viszont számos városban konkrét formában is felmerült az utóbbi évtizedben. Volt, ahol a helyi labdarúgó-csapat idegenben játszott, de országosan nem közvetített mérkőzését szerették volna lejátszani. Másutt a Népfront - a helyi politizálásban rejlő lehetőségeket felismerve - tanácsülést, május elsejei ünnepséget és iskolatévét szeretett volna közvetíteni. Felvetődött persze egy sor új kérdés, így többek között a műsorsugárzás jogi szabályozása, az adások politikai felelőssége. Mivel Baranya megye állami és pártszervei támogatták a kezdeményezéseket, s a döntéshez szükséges tapasztalatok megszerzése érdekében a Magyar Televízió elnöke is hozzájárult a dologhoz, az MTV pécsi körzeti stúdiója kapott jogosítványt kísérleti kábeltévéadások készítésére.
 A pécsi kísérleti kábeltévé monoszkópja. A műsor idején kiürültek az utcák.
Ilyen előzmények után 1982. november 29-én jelentkezett először Pécs impozáns nevelési központjából a kísérleti kábeltévéadás. A nevelési központ ésszerű okból lett a kábelközvetítés főhadiszállása, mivel már rendelkezett egy jól felszerelt zártláncú tévéhálózattal, stúdiója pedig a kábeles adások továbbítására is tökéletesen megfelel. Azóta már a második adás is lement: január 31-én, hétfőn 19 órától volt látható a kertvárosi képernyőkön. A nevével ellentétben ma már főleg panelházakból álló kertvárosi lakótelep lakásainak többsége nagyközösségi antennarendszerről kapja a magyar és a jugoszláv programokat. Ennek felhasználásával mintegy hétezer családhoz juthatott el a kábeltévés adáskísérlet.
Helyszínen járt munkatársunk is meggyőződhetett róla, hogy az adás nagy része technikailag tökéletesen élvezhető volt. Akadt olyan betelefonáló néző is, aki jobb minőségűnek vélte, mint a szokásos programot, de hát a lokálpartiotizmus korántsem szégyen. A program gerincét egyébként a helyi tájékoztatás jelentette. Beszélgetések, információk, amelyek bárhol az országban érdektelenek lettek volna, de itt, ennek a huszonegynéhányezer potenciális nézőnek igen fontosak lehettek. "Hogyan épül tovább a lakótelep? Zsúfoltak-e az iskolák, mi várható a jövőben? Angol klub indul a Nevelési Központban..." Szerencsésen színesítették a kínálatot a helyi vonatkozású filmek ismétlései: így a Pannónia Filmstúdió pécsi művészeinek animációs filmjei, vagy a körzeti stúdió korábban már sikert aratott, de itt különösen aktuális filmje a "kulcsos gyerekekről". Még nincsen adat, hogy a hétezer lakás melyikében és hányan nézték az adást, de tény, az utcák kiürültek a házitévé első műsorainak hírére, mint az Onedin család idején, és a műsor egyetlen telefonvonala szünet nélkül foglalt volt.
A kísérletek folytatódnak, igaz még számos kérdés válaszra vár. De már rendelkezésre áll a gazdasági mérleg: az első adás mindössze 6 ezer, a második mostani pedig 2500 forintba került. Ehhez nyilvánvalóan hozzá kell adnunk a fiatal televíziós munkatársak és a Nevelési Központ dolgozóinak lelkes, társadalmi munkáját is, de az előzetes felmérések szerint a rendszeres adás sem kerülhet lényegesen többe. Már felvetődött a gondolat, hogy az adások költségét később helyi hirdetésekből finanszírozni lehetne, ám ennek szabályozása is a megoldandó feladatok körébe tartozik. Mindenesetre az első hirdetési fecske már megjelent: a pécsi Volán gépkocsivezetőket keresett.
És hogy a videó se maradjon el, ma Zárai Tibor merengése következik arról, hogy milyen jó is lett a KTV esti adásainak főcíme, és hogy milyen jó is kertvárosinak lenni. :) Ezzel, meg a hanghibás főcím megismétlésével picit megcsúsztatta ugyan az adásmenetet, de ez akkor még senkit nem zavart.
Jó estét Kertváros! (Kertvárosi Közösségi Televízió - 1988.02.01.)

|