Pécsi Stúdió

Pécsi képeslap 1986-ból, középen a város otromba szocialista címerével. (Forrás: egykor.hu)

A rendszerváltás előestéjén országosan kibontakozó mozgalom söpört végig Magyarország városain. A városok ugyanis 1989 folyamán szerte az országban arra készültek, hogy megszabadulnak a szocializmusban kreált, sematikus, a helyi hagyományokat figyelembe nem vevő címereiktől. Keszthely és Nyíregyháza már javában dolgozott az ügyön, amikor 1989. április 7-én a pécsi városházán Komlódi Józsefné tanácselnök-helyettes vezetésével is megalakult a Pécsi Városi Tanács által létrehozott címerbizottság, amely feladatul kapta, hogy kezdjen valamit az 1948-ban bevezetett, címernek nehezen nevezhető képződménnyel.

Ez volt Pécs szocialista címere ami olyan gyengén sikerült, hogy címernek nem igazán nevezhető. Csak a kék-sárga szín alkalmazása emlékeztet az eredeti címer színeire, tartalma viszont a korra jellemző silány szocialista jelképek halmaza. Ismertetni sem érdemes de egy-két jelképet azért felsorolok: szénre emlékeztető íves fekete színű rész (bányászat), piros kalapács (ipar), keresztbe rakott könyv (talán az iskolaváros), a középső kék mező közepén fent kék félhold az íves alakon (Pécs török emlékeit akarja kifejezni). A következő szimbólum - felső sárga mezőben - már elég egyértelmű: arannyal kerített ötágú vörös csillag. (Forrás: regipecs.blog.hu)

- Az új [szocialista] címer nem gyökerezett meg igazán, nem is veszik komolyan a városban - mondta Komlódi Józsefné, aki a címerbizottság alakuló ülésén elrettentő példaként mutatott be egy, a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat által gyártatott hamutartót, amelyet "sajátosan értelmezett címer" díszített. A hivatalos címerpajzsban a heraldikai motívumok helyett a vállalat neve volt olvasható, alatta pedig egy kukásautó tette teljessé a képet.

A címerbizottság ülésén Dr. Bezerédy Győző, a Janus Pannonius Múzeum osztályvezetője megállapította, hogy "a mai címer nem felel meg a heraldikai követelményeknek: nem őriz hagyományt, heraldikailag rossz, jelképe túl sok van." Ő a Mária Terézia-féle címert ajánlotta megvalósításra két változatban: az egyszerű, könnyen kivitelezhető "hétköznapi" címerpajzsot, és az ünnepit a két címertartó figurával.

Abban a résztvevők között nem volt vita, hogy bármilyen változat mellett is dönt a címerbizottság, az elfogadást Pécs polgáraira kell bízni.

Pécs város 1780-as barokk címere

 

 

Pécs városát Mária Terézia 1780. január 21-től szabad királyi városi rangra emelte. Ehhez a ranghoz címer is járt. A város címerének leírása az 1780-as szabadalmi levél 21. szakasza alapján a következő:

 

"A pecsét pajzsa pedig kék színű, melynek zöld alsó részéből három hegycsúcs emelkedik ki. Ezek egymástól elkülönülnek. A középső mely a város fölé fekszik, a Mecseknek nevezett hegyet ábrázolja és egyszerű arany koronával van ékesítve. Ennek a tövénél a nevére való utalással látható ugyanaz a szabad és királyi város, melyet fal vesz körül, négy sarkánál ugyanannyi tárt kapu, csúcsos tornyocskákkal, piros tetőzettel. Feltűnő az ötödik, a középen lévő Székesegyház tornyának arannyal és szabályos rendben elhelyezett ablakainak rajzával díszített építménye. Jobb oldalról az Aranyhegy nevezetű, bal oldalról a másik hegy, a Tettye látszik, melynek tövéből az ugyanazon nevű folyócska csörgedezik zöld réten át. A bal oldali csúcsos tornyocska vidékéről aranyozott szalag vezet, mely hidat jelez. A felső részen, egyik oldalról arany hatágú csillag, a másik oldalon ezüst színű felkelő hold tündököl.

A pajzs homlokrészén felül van elhelyezve nemesebb színnel festve, a mi különleges kegyelmünkből a legfenségesebb császárnak, a mi legdrágább fiunknak és a mi saját kezdőbetűink J(osephus) II. M(aria) T(heresia) olvashatók. Az egész pajzsot egyszerű arany korona fedi, két oldalt oszlopok szerepet betöltő alakok állnak, egy a mással szemben. Innét a hűség, arany mellvértben, kék tógában, hátul lebegő, skarlátszínű uszályban öltözötten. Lábainál homályos foltokkal tarkázott fehér kutya hever, melynek nyakát piros örv veszi körül. Amonnét az ipar hosszú fehér ruhába öltözötten, mely felett a másik, a rövidebb mínium színű. Zöldes uszály a bal vállán átvetve. Baljában kapát tart, lábainál aranyozott méhkas helyezkedik el, felül négy méhecske röpköd. Kétoldalról egymással szemben az alakok a pajzsot tartják. Magának a címer karimáján ez a felirat olvasható: S.IGILLUM LIBERAE REGIAEQUE CIVITATIS QUINQUE ECCLESIENSIS, amint hogy mindezek a mi jelen jóságos oklevelünknek kezdetén, vagyis címlapján a képíró kiművelt kezével és művészetével sajátos színeivel megfestve, világosan a szemlélők tekintete elé állítva láthatók."

A címerbizottság végül május 15-i ülésén az 1780-as barokk címert ajánlotta a tanácsnak, azzal együtt, hogy a város zászlóját kék-sárgára javasolják változtatni.

A nyár folyamán a pécsi lakosok is megszólaltak címer-ügyben, ezekből a levelekből a Dunántúli Napló egy július hetedikei cikkben szemezgetett. Az akkor még érvényben lévő szocialista címerrel kapcsolatban lesújtó volt a város lakóinak véleménye, legalábbis a napilap csak ilyen véleményeket emelt ki:

"Elvetjük a sótlan, szellemiséget nélkülöző, grafikailag is primitív "új" címert" (dr. Varga Levente, Szigeti út 39.) "Sablonos, szimbólumai erőltetettek; látszik, hogy hozzá nem értő alkotta" (Sey Gábor, Tull József u. 8.) "A címerkép mesterkéltsége, sematikussága, heraldikai értéktelensége nem igényel különösebb magyarázatot." (dr. Hegedüs Sándor, Déryné u. 16.) "Annyira idegen a város hagyományaitól, az emberek magától értetődő esztétikai érzékétől, hogy ennek a további alkalmazása szerintem szóba sem kerülhet." (dr. Rihmer István, Munkácsy Mihály u. 4.)

A barokk címerrel kapcsolatban is felmerültek kérdések, például hogy használják-e a királyi monogramokat, vagy hogy maradjon-e a címer része a korona. Végül mindenki elmondta a magáét, a címer pedig maradt ugyanolyan, amilyen 1780-as eredeti állapotában is volt. (A heraldikai álláspont is az volt, hogy egy címer önkényesen nem változtatható, emiatt is az eredeti formájában javasolta a címerbizottság a címert elfogadásra a tanácsnak.)

"Pécs város új címerét egyöntetű szavazással fogadták el a városi tanács tagjai."
(DN - 1989. szeptember 15.)

A városi tanács tagjai végül 1989. szeptember 14-én vették napirendre a címer- és a zászlókérdést, ahol - a fenti képaláírás szerint - egyöntetű döntés született, később viszont így számol be a szavazásról a Dunántúli Napló szeptember 15-i cikke:

"A tanács úgy döntött, hogy a kerek, pecsétformájú, koronával és címertartó alakokkal díszített címert, mint "nagycímert" és magát a "kiscímert" alkalomnak és helynek megfelelően használja Pécs - 48-an adták erre igenlő szavazatukat, 17-en ellene voltak ennek, ketten pedig tartózkodtak az állásfoglalástól. Egyhangúan döntött a testület arról, hogy eztán ismét kék-fehér [sic! - nyilván elírás, kék-sárgára gondolt a cikkíró] színű legyen a város zászlaja, s 4 tartózkodás mellett megszavazta azt is, hogy a torony ormán lévő csillag helyére - másfél hónapon belül - a városi címer kerüljön."

A tanácsülésen bejelentették, hogy a város címeres zászlaját a Pannon Volán fogja adományozni a városnak. Hogy miért pont ez a vállalat, és hogy hogy jön ide a volán egyáltalán, az rejtély, mindenesetre tény, hogy - ahogy az alábbi rövidhír is beszámol róla - a dolog megtörtént.

 

Pécs Város Tanácsa végrehajtó bizottsága tegnapi ülésének végén Füzi Árpád, a Pannon Volán igazgatója átadta Molnár Zoltán tanácselnöknek az új városcímerrel díszített zászlót, melyet kitűztek a városháza tornyára.

(Dunántúli Napló - 1989. október 21.)

A címerváltásról 1989. szeptember 14-én Müller István, a Pécsi VTV szerkesztő-riportere kérdezte a címerbizottság két tagját, Dr. Bezerédy Győzőt és Komlódi Józsefnét.

Jó reggelt Pécs! (Pécsi VTV - 1989.09.16.)

Az augusztusi bányászdemonstráció után 1989. szeptember 15-én Horváth Ferenc ipari miniszter egy népesebb kormányküldöttség élén ismét Pécsen járt, ahol bejelentették, hogy aláírták a mecseki uránbánya bezárására vonatkozó miniszteri előterjesztést.

Jó reggelt Pécs! (Pécsi VTV - 1989.09.16.)

A kormány következő heti ülésén tárgyalta a javaslatot, az eredmény pedig borítékolható volt.

"Az uránbányászatot meg kell szüntetni."

A Dunántúli Napló írja 1989. szeptember 23-án:

"A kormány tegnapi döntése ma a realitás: a mecseki uránbányászatot rövid időn belül meg kell szüntetni. A baranyai ember ezt a határozatot nem tudja elfogultság nélkül fogadni, bár a bányászkodásról, gazdasági kérdéseiről, a munka nehézségeiről keveset tudunk, ám az ércbánya kötődése a megye lakosságához - nemcsak saját dolgozóin keresztül - a mai napig akár érzelmekkel telítetten is meghatározó. Talán éppen ezért kell itt, a déli országrészben átgondolni e döntés súlyát, mert vélhetően valamennyiünknek szerepe lesz a kormányzati elhatározás megvalósításában."

"Az alaptevékenység megszüntetésének kérdését nem most, hanem már öt évvel ezelőtt fel kellett volna vetni..."

A döntéssel kapcsolatban a megyei napilap a megyei tanács elnökét - a korábbi pécsi polgármestert -, Piti Zoltánt kérdezte, aki a gazdaságossági mutatókkal kapcsolatban elmondta:

"A mecseki bányászat három elemből tevődik össze: a feketeszénbányászat, az uránércbányászat, s e kettő kiegészítőjeként az aknamélyítő vállalat tevékenysége. A bányászat belső struktúrája ma mindinkább átalakulóban van. A feketeszénbányászat - bár a piaci igényekben lehetnek ingadozások - biztos jövő előtt áll. Ehhez természetesen javítani kell a gazdaságossági mutatókat, s túl kell élni a jelenlegi válsághangulatot. Az uránércbányászat jelenét és jövőjét döntően a nemzetközi piaci kapcsolatok, s a termelési költségeket elismerő vagy elutasító árviszonyok határozzák meg. Ami az aknamélyítők jelenét illeti, ma kettős gond van: az egyik oldalon a bányafejlesztési igények mérséklődése, a másik oldalon a pécsi pinceprogram fokozatos kifutása. Ezek összhatásukban a piaci kereslet tartós csökkenését jelzik."

Aknamélyítők dolgoznak a mecseki uránbányában

"Ami az uránércbányászat gazdaságossági mutatóit illeti, valóban nehéz - népgazdasági összefüggésekből kiszakítottan - csupán területi információk alapján egyértelmű álláspontot kialakítani. Az érzelmi elfogultság mellett nehezíti a prognózist a világban felhalmozott uránérc volumenének megítélése, az uránkoncentrátum világpiaci árának politikai determináltsága,a katonai igények - más szempontból örvendetes - csökkenése, s az atomerőművekkel szembeni állampolgári magatartás változása. Így e kérdésben kénytelenek voltunk a szakértők bölcsességére, s a döntéshozók felelősségérzetére hagyatkozni."

Bármilyen furcsa, az uránbányászat gazdaságossági mutatói - a korábbi titkosság feloldása után - most váltak ismertté a megyei vezetés előtt. A könyörtelen számsorokat nézve egyre inkább az a vélemény fogalmazódik meg bennünk, hogy az alaptevékenység gazdaságossá tételének vagy megszüntetésének kérdését nem most, hanem már öt évvel ezelőtt fel kellett volna vetni! S ha ez akkor megtörtént volna, akkor most nem kellene egyik napról a másikra válságmenedzseléssel foglalkozni. Ennél természetesen csak az lenne rosszabb, ha ma sem néznénk szembe a struktúraváltás és a támogatás-leépítés feladataival."

"A piaci körülményeket nem csak igényelni, hanem elviselni is szükséges!"

Piti Zoltán a megyei szerkezetváltással kapcsolatban elmondta továbbá: "A feladat összetett, és egyidejűleg jelenti az ágazati, a területi, a szerkezeti és a tulajdonosi struktúra változásának igényét. Mindezt azonban nem egy egyedileg hozott központi döntéssel, hanem a kibontakozó piaci viszonyok közepette. Nem várhatunk arra, hogy központi döntéssel fogják megmondani, hova, s milyen ipar települjön, illetve milyen termékeket gyártson. Itt és most valóban a vállalkozó szervezeteken múlik a gazdasági szerkezetváltás eredményessége. Olyan termék gyártására kell rámozdulni, aminek valós piaci kereslete van, s olyan szervezeti formában kell ezt tenni, amely a munkavállalók számára a legkedvezőbb feltételeket tudja biztosítani."

A tervek tehát ekkor még arról szóltak, hogy 1992-ig teljesen megszüntetik a mecseki uránbányában a termelést, ezt követően pedig két éven át 2000 dolgozó végezte volna a rekultivációs munkákat. További tervek voltak különböző ösztönző támogatásokkal vállalkozások indítására ösztönözni az egykori bányászokat, de korkedvezménnyel is sok bányászt nyugdíjba küldtek ekkoriban. Hogy hány bányászból lett vállalkozó, azt nem tudni, az viszont biztos, hogy a mecseki uránbányában végül egészen 1997-ig folyt a termelés, a bányászat okozta környezeti károk felszámolása, az egykori üzemi területek rekultiválása pedig hivatalosan 2008-ra fejeződött be.

Az 1989. augusztus 30-án Pécsen lezajlott bányászdemonstráció kétségtelenül az akkori belpolitika egyik legfajsúlyosabb eseménye volt, hiszen csak az uránbányánál közel 7000 ember dolgozott 1989 elején, ezeknek az embereknek a sorsa pedig mind az ekkoriban megszülető gazdasági döntésektől függött.

A demonstrációt követően Békés Sándor, a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának vezetője jegyzetben foglalta össze azt, ahogy ő látta az augusztus 30-i eseményeket, és az oda vezető utat.

A harag napja

Országos bányászdemonstráció Pécsett - Nem csak a bányászok, a kormány is elveszített valamit, örökre...

- Hazudsz! - harsogta egy eltorzult hang a zsúfolásig megtelt pécsi sportcsarnok egyik erkély-üléséről, s ez volt az a pillanat, amikor Horváth Ferenc ipari miniszter végleg megértette: egyelőre nincs esély higgadt párbeszédre.

A politikai arénává alakult sportcsarnok küzdőterén bányászok ezreivel szemben állt a magányos miniszter, és bár más funkcionáriusok is voltak a közelében, ők valamennyien a véletlenül betévedt elegáns vendég pozíciójába merevedtek...

Betelt a pohár. A bányászok már nem kíváncsiak az érvekre. A bizalmatlansági válság 1989. augusztus 30-án Pécsett tetőzött.

Hát semmi sem igaz?

Az előzmények a Lázár-kormány energiapolitikai cikcakkjaiig vezetnek vissza, a mostani bomba gyújtózsinórját azonban maga Horváth Ferenc - akkor még mint államtitkár - gyújtotta meg, amikor is ez év április 30-án a TV-Híradóban gyakorlatilag minden előzmény nélkül bejelentette: az uránbányákat márpedig be kell zárni...

A közel 8000 uránbányász mellett a közvélemény nagyobbik része is döbbenten állt a bejelentés hallatán, hisz a magyar urán milliók számára egyet jelentett a Dárius kincsével. Hát ez sem lenne igaz? Vagy éppen fordítva: immár ezzel is manipulálnak...?

A bejelentést mindenesetre valami olyan követte, amire az elmúlt 40 évben még nem volt példa.

A döbbenet és a hitetlenkedés néhány hete után a Mecseki Ércbányászati Vállalat MSZMP-bizottsága szólalt meg először, határozottan leszögezve: "A vállalat létét megkérdőjelező nyilatkozatok hibás koncepción alapulnak, szakszerűtlenek, félreinformálóak és politikai érzéketlenségről tesznek tanúbizonyságot."

A vállalat vezetése sem hallgatott. Az uránbányászok nagy példányszámú üzemi lapjában június 1-én nyílt levelet intézett a dolgozókhoz. Íme, egy gondolat! "Valamennyi vizsgálat megállapította, hogy a vállalatunknál kialakult pénzügyi-gazdálkodási helyzet nem hanyag, felelőtlen munkavégzés következménye, hanem azt nagy súllyal a vállalattól független külső tényezők okozták..."

És ez volt az a pont, ahol az uránbányászok önvédelmi harca valamennyi magyar bányavállalat véleményével és erőfeszítéseivel találkozott. A forró masszába beleereszkedett egy cérnaszál, amelyen kikristályosodott a szolidaritás...

"Elhagytak minket...!"

Az augusztus 30-ára meghirdetett pécsi bányászdemonstrációhoz mindegy hatvan vállalat, intézmény, szakszervezet, politikai szervezet csatlakozott. Természetesen köztük valamennyi bányavállalat!

Amikor az egykor oly mutatósnak számító pécsi lakótelep, az Uránváros utcáit ellepték a demonstrációra gyülekező bányászok, a zászlók és tiltakozó táblák alatt ott volt szinte az egész magyar kitermelőipar. Nehéz emberek ezrei! Amióta szocialistának nevezik ezt az országot, ennyi haragos ember még nem gyülekezett békeidőben, ilyen fenyegető méltósággal. Az utóbbi 20-30 évben ez a szó is kiüresedett: szolidaritás. Augusztus 30-án azonban valami történt. Egy esőre álló, súlyos fellegektől sötétlő szerda délután ezrek és ezrek jöttek rá: felelősek vagyunk egymásért.

A városi sportcsarnok felé menetelő bányászok tömött soraiban ott voltak a közlekedés, a vendéglátás, a bőr- és kesztyűipar, valamint a szolgáltatás különböző területeinek képviselői is. A bányászat nemcsak a bányászok számára biztosít kenyeret...!

De a kenyerüket féltő munkások mellett jelen voltak a pozíciókért küzdő politikai erők vezetői is. Az MSZMP funkcionáriusai - akarva, akaratlanul - egy menetben haladtak a szociáldemokraták, szabad demokraták képviselőivel, a trockistákról nem is beszélve!

Igen, a trockisták is alkalmasnak érezték a pillanatot arra, hogy a nagy nyilvánosság elé lépjenek. Röpcédulákat osztogató aktivistáik a legkisebb meglepetést sem okozták a tömegben. A "Negyedik Internacionálé" című lap sok száz példányban került a zsebekbe. Ez a lap - fejléce szerint - a "Forradalmi Szocialisták Szövetsége, a IV. Internacionálé Újjáépítéséért Küzdő Magyar Trockisták lapja".

Íme, egy idézet a "Többieknek" című cikkből:

"A vörös zászló a munkásosztály nemzetközi forradalmi küzdelmének a zászlaja, amit a bürökrácia csak bemocskolni tudott. Ahhoz az ötágú csillaghoz sincs köze, mely az öt világrész dolgozóinak a reménységét fejezi ki. Felemeljük és magasra tartjuk hát az Ady üdvözölte vörös csillagot és vörös zászlót. Így nemesül a bürökrácia által elkoptatott és lejáratott elvtárs megszólítás is a József Attila értelmezésű elvtárssá..."

Lobogtak a zászlók, a jelszavak, az indulatok.

Az embereknek összeért a válluk, arcukba csapott a szél, s miközben reumás, vibrációs ártalmaktól tönkretett karjaik egymásba fonták, valamennyien úgy érezték: elhagyták őket...

Fejtésbiztosítás a MÉV V. üzemében

Jövőd nincs - a múltad semmit sem ér

Szép, megrendítő és perspektíváit illetően tragikus nap volt ez a nap. Mert nemcsak a bányászoknak, de a miniszternek is igaza volt.

A számok kegyetlenek.

A Mecseki Ércbányászati Vállalat évi 2,5 milliárd forint állami támogatásra szorul. Ez az összeg az elkövetkezendő években csak növekedne, hisz a kitermelés körülményei egyre nehezebbek. Nem sokkal más a helyzet szénbányákkal sem. De hát elég-e mindezt tudni, ha a jövőről beszélünk?! Elképzelhető-e olyan ország, ahol minden ásványi anyagot, energiahordozót importálni kell...?

Amikor a tömeg betöltötte a sportcsarnokot, és amikor a szónokok megjelentek a puritán dobogón, feltehetően már a rendezők is tudták: ettől kezdve nem urai a helyzetnek...

A kenyérről, a családról, a jövőről beszéltek a szónokok, de a jelenlévő, hurrogó, fütyülő, tapsoló - vagy éppen beharapott szájjal hallgató - ezrek egészen biztos, hogy legalább annyit gondoltak múltjukra és az ifjúságukra, mint a jövőre.

Valamikor fontosak voltak. És az emberek a halálukig fontosak akarnak lenni...

Túlcsordult a pohár

Amikor a miniszter a mikrofonok elé lépett, már túlcsordult a pohár. Az iszonyatos méretű csarnok megtelt keserűséggel, hisz mindenki belátta - bármit is kiabáltak a szájak -, hogy a múlt többé nem jöhet vissza soha. Nem csak fiatalok, egészségesek, hiszékenyek és lelkesek nem lesznek soha - de fontosak se.

Nincs rájuk szükség.

Lesz átképzés, lesz áttelepítés és - ez egészen biztos! - holnap és holnapután is lesz kenyér. De nem lesz többé az a valami, ami képessé tette őket a legszörnyűbb körülmények, a legsúlyosabb terhek elviselésére is. - Lesznek, de nem lesznek fontosak.

A miniszter higgadt volt, talán meg is értette őket. Amit mondani akart, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha soha sem hallgatják meg. De a miniszter itt nem érhette el a célját, hisz azokat képviselte, akik évtizedeken át becsapták, kihasználták ezeket az embereket. Azokat képviselte, akik még három évvel ezelőtt is új bányákat, aknákat telepítettek. És ezzel együtt azokat, akik később azt mondták: rossz bányák ezek, zárjuk be őket...!

És azokat, akik szocializmust ígértek, jogegyenlőséget, garantált munkát és fáradhatatlanul éltették azt a hitet, hogy különbek vagyunk másoknál, bár - egyelőre - szegényebbek...

A miniszter egyedül állt szemben az ezrekkel, és senki nem gondolt arra: milyen fiatal...! Nem volt részese a széncsatáknak, nem ígérte, hogy az olajválság ide soha nem gyűrűzik majd be, nem nyitott új bányát - és sohasem mondta azt, hogy "mindennek ellenére mi vagyunk a különbek..."

Nem mondhatta el a beszédét, nem érvelhetett, nem tehetett ígéreteket. Kifütyülték, lehurrogták. A szeretet, a ragaszkodás, a hűség és a félelem saját ellentétébe csapott át. A csarnokot fokozatosan betöltötte a harag és a gyűlölet.

És amikor megszólalt a Bányászhimnusz, amikor véget ért a gyűlés, a miniszter éppen azt érezhette, amit az őt kifütyülő ezrek: valami olyasmiért kell szenvednünk, amit nem mi követtünk el...

(Dunántúli Napló - Békés Sándor - 1989. szeptember 2.)

 

A tüntető bányászok jelszavaiból, a transzparensek szövegeiből szintén a megyei napilap adott közre egy kis ízelítőt még augusztus 31-én:

"Nem vagyunk eltartottak!"

"Veled vagyunk MÉV!"

"Igazságos adótörvényt!"

"A bányászok is emberek!"

"Munkahely kell, nem segély!"

"Van ércünk, szenünk, uránunk, mégis be kell krepálnunk?!"

"Nem kívánunk a társadalom eltartottjai lenni!"

"Munkát és létbiztonságot akarunk!"

"Bányász, vegyész, holnap hogy élsz?"

"Ma az iparágat, holnap a kormányt, holnapután az országot teszi tönkre a szénár!"

Természetesen a tüntetésen a Városi Televízió is jelen volt. Az alábbi riportban az ő riporterük kérdezi a vonuló bányászokat a hangulatukról, a kilátásaikról, a várakozásaikról, a reményeikről.

Jó reggelt Pécs! (Pécsi VTV - 1989.09.02.)