Tekintsünk vissza együtt Pécsre és a 80-as évekre. - Riportok, videórészletek kétnaponta a Kertvárosi Közösségi Televízió és a Pécsi Városi Televízió 1986 és 1990 között készült műsoraiból. - Nyomj egy "Like"-ot, hogy a Facebookon is értesülj az új posztokról!
Az 1989. augusztus 30-án Pécsen lezajlott bányászdemonstráció kétségtelenül az akkori belpolitika egyik legfajsúlyosabb eseménye volt, hiszen csak az uránbányánál közel 7000 ember dolgozott 1989 elején, ezeknek az embereknek a sorsa pedig mind az ekkoriban megszülető gazdasági döntésektől függött.
A demonstrációt követően Békés Sándor, a Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának vezetője jegyzetben foglalta össze azt, ahogy ő látta az augusztus 30-i eseményeket, és az oda vezető utat.
A harag napja
Országos bányászdemonstráció Pécsett - Nem csak a bányászok, a kormány is elveszített valamit, örökre...
- Hazudsz! - harsogta egy eltorzult hang a zsúfolásig megtelt pécsi sportcsarnok egyik erkély-üléséről, s ez volt az a pillanat, amikor Horváth Ferenc ipari miniszter végleg megértette: egyelőre nincs esély higgadt párbeszédre.
A politikai arénává alakult sportcsarnok küzdőterén bányászok ezreivel szemben állt a magányos miniszter, és bár más funkcionáriusok is voltak a közelében, ők valamennyien a véletlenül betévedt elegáns vendég pozíciójába merevedtek...
Betelt a pohár. A bányászok már nem kíváncsiak az érvekre. A bizalmatlansági válság 1989. augusztus 30-án Pécsett tetőzött.
Hát semmi sem igaz?
Az előzmények a Lázár-kormány energiapolitikai cikcakkjaiig vezetnek vissza, a mostani bomba gyújtózsinórját azonban maga Horváth Ferenc - akkor még mint államtitkár - gyújtotta meg, amikor is ez év április 30-án a TV-Híradóban gyakorlatilag minden előzmény nélkül bejelentette: az uránbányákat márpedig be kell zárni...
A közel 8000 uránbányász mellett a közvélemény nagyobbik része is döbbenten állt a bejelentés hallatán, hisz a magyar urán milliók számára egyet jelentett a Dárius kincsével. Hát ez sem lenne igaz? Vagy éppen fordítva: immár ezzel is manipulálnak...?
A bejelentést mindenesetre valami olyan követte, amire az elmúlt 40 évben még nem volt példa.
A döbbenet és a hitetlenkedés néhány hete után a Mecseki Ércbányászati Vállalat MSZMP-bizottsága szólalt meg először, határozottan leszögezve: "A vállalat létét megkérdőjelező nyilatkozatok hibás koncepción alapulnak, szakszerűtlenek, félreinformálóak és politikai érzéketlenségről tesznek tanúbizonyságot."
A vállalat vezetése sem hallgatott. Az uránbányászok nagy példányszámú üzemi lapjában június 1-én nyílt levelet intézett a dolgozókhoz. Íme, egy gondolat! "Valamennyi vizsgálat megállapította, hogy a vállalatunknál kialakult pénzügyi-gazdálkodási helyzet nem hanyag, felelőtlen munkavégzés következménye, hanem azt nagy súllyal a vállalattól független külső tényezők okozták..."
És ez volt az a pont, ahol az uránbányászok önvédelmi harca valamennyi magyar bányavállalat véleményével és erőfeszítéseivel találkozott. A forró masszába beleereszkedett egy cérnaszál, amelyen kikristályosodott a szolidaritás...
"Elhagytak minket...!"
Az augusztus 30-ára meghirdetett pécsi bányászdemonstrációhoz mindegy hatvan vállalat, intézmény, szakszervezet, politikai szervezet csatlakozott. Természetesen köztük valamennyi bányavállalat!
Amikor az egykor oly mutatósnak számító pécsi lakótelep, az Uránváros utcáit ellepték a demonstrációra gyülekező bányászok, a zászlók és tiltakozó táblák alatt ott volt szinte az egész magyar kitermelőipar. Nehéz emberek ezrei! Amióta szocialistának nevezik ezt az országot, ennyi haragos ember még nem gyülekezett békeidőben, ilyen fenyegető méltósággal. Az utóbbi 20-30 évben ez a szó is kiüresedett: szolidaritás. Augusztus 30-án azonban valami történt. Egy esőre álló, súlyos fellegektől sötétlő szerda délután ezrek és ezrek jöttek rá: felelősek vagyunk egymásért.
A városi sportcsarnok felé menetelő bányászok tömött soraiban ott voltak a közlekedés, a vendéglátás, a bőr- és kesztyűipar, valamint a szolgáltatás különböző területeinek képviselői is. A bányászat nemcsak a bányászok számára biztosít kenyeret...!
De a kenyerüket féltő munkások mellett jelen voltak a pozíciókért küzdő politikai erők vezetői is. Az MSZMP funkcionáriusai - akarva, akaratlanul - egy menetben haladtak a szociáldemokraták, szabad demokraták képviselőivel, a trockistákról nem is beszélve!
Igen, a trockisták is alkalmasnak érezték a pillanatot arra, hogy a nagy nyilvánosság elé lépjenek. Röpcédulákat osztogató aktivistáik a legkisebb meglepetést sem okozták a tömegben. A "Negyedik Internacionálé" című lap sok száz példányban került a zsebekbe. Ez a lap - fejléce szerint - a "Forradalmi Szocialisták Szövetsége, a IV. Internacionálé Újjáépítéséért Küzdő Magyar Trockisták lapja".
Íme, egy idézet a "Többieknek" című cikkből:
"A vörös zászló a munkásosztály nemzetközi forradalmi küzdelmének a zászlaja, amit a bürökrácia csak bemocskolni tudott. Ahhoz az ötágú csillaghoz sincs köze, mely az öt világrész dolgozóinak a reménységét fejezi ki. Felemeljük és magasra tartjuk hát az Ady üdvözölte vörös csillagot és vörös zászlót. Így nemesül a bürökrácia által elkoptatott és lejáratott elvtárs megszólítás is a József Attila értelmezésű elvtárssá..."
Lobogtak a zászlók, a jelszavak, az indulatok.
Az embereknek összeért a válluk, arcukba csapott a szél, s miközben reumás, vibrációs ártalmaktól tönkretett karjaik egymásba fonták, valamennyien úgy érezték: elhagyták őket...
Fejtésbiztosítás a MÉV V. üzemében
Jövőd nincs - a múltad semmit sem ér
Szép, megrendítő és perspektíváit illetően tragikus nap volt ez a nap. Mert nemcsak a bányászoknak, de a miniszternek is igaza volt.
A számok kegyetlenek.
A Mecseki Ércbányászati Vállalat évi 2,5 milliárd forint állami támogatásra szorul. Ez az összeg az elkövetkezendő években csak növekedne, hisz a kitermelés körülményei egyre nehezebbek. Nem sokkal más a helyzet szénbányákkal sem. De hát elég-e mindezt tudni, ha a jövőről beszélünk?! Elképzelhető-e olyan ország, ahol minden ásványi anyagot, energiahordozót importálni kell...?
Amikor a tömeg betöltötte a sportcsarnokot, és amikor a szónokok megjelentek a puritán dobogón, feltehetően már a rendezők is tudták: ettől kezdve nem urai a helyzetnek...
A kenyérről, a családról, a jövőről beszéltek a szónokok, de a jelenlévő, hurrogó, fütyülő, tapsoló - vagy éppen beharapott szájjal hallgató - ezrek egészen biztos, hogy legalább annyit gondoltak múltjukra és az ifjúságukra, mint a jövőre.
Valamikor fontosak voltak. És az emberek a halálukig fontosak akarnak lenni...
Túlcsordult a pohár
Amikor a miniszter a mikrofonok elé lépett, már túlcsordult a pohár. Az iszonyatos méretű csarnok megtelt keserűséggel, hisz mindenki belátta - bármit is kiabáltak a szájak -, hogy a múlt többé nem jöhet vissza soha. Nem csak fiatalok, egészségesek, hiszékenyek és lelkesek nem lesznek soha - de fontosak se.
Nincs rájuk szükség.
Lesz átképzés, lesz áttelepítés és - ez egészen biztos! - holnap és holnapután is lesz kenyér. De nem lesz többé az a valami, ami képessé tette őket a legszörnyűbb körülmények, a legsúlyosabb terhek elviselésére is. - Lesznek, de nem lesznek fontosak.
A miniszter higgadt volt, talán meg is értette őket. Amit mondani akart, azt nem lehet figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha soha sem hallgatják meg. De a miniszter itt nem érhette el a célját, hisz azokat képviselte, akik évtizedeken át becsapták, kihasználták ezeket az embereket. Azokat képviselte, akik még három évvel ezelőtt is új bányákat, aknákat telepítettek. És ezzel együtt azokat, akik később azt mondták: rossz bányák ezek, zárjuk be őket...!
És azokat, akik szocializmust ígértek, jogegyenlőséget, garantált munkát és fáradhatatlanul éltették azt a hitet, hogy különbek vagyunk másoknál, bár - egyelőre - szegényebbek...
A miniszter egyedül állt szemben az ezrekkel, és senki nem gondolt arra: milyen fiatal...! Nem volt részese a széncsatáknak, nem ígérte, hogy az olajválság ide soha nem gyűrűzik majd be, nem nyitott új bányát - és sohasem mondta azt, hogy "mindennek ellenére mi vagyunk a különbek..."
Nem mondhatta el a beszédét, nem érvelhetett, nem tehetett ígéreteket. Kifütyülték, lehurrogták. A szeretet, a ragaszkodás, a hűség és a félelem saját ellentétébe csapott át. A csarnokot fokozatosan betöltötte a harag és a gyűlölet.
És amikor megszólalt a Bányászhimnusz, amikor véget ért a gyűlés, a miniszter éppen azt érezhette, amit az őt kifütyülő ezrek: valami olyasmiért kell szenvednünk, amit nem mi követtünk el...
(Dunántúli Napló - Békés Sándor - 1989. szeptember 2.)
A tüntető bányászok jelszavaiból, a transzparensek szövegeiből szintén a megyei napilap adott közre egy kis ízelítőt még augusztus 31-én:
"Nem vagyunk eltartottak!"
"Veled vagyunk MÉV!"
"Igazságos adótörvényt!"
"A bányászok is emberek!"
"Munkahely kell, nem segély!"
"Van ércünk, szenünk, uránunk, mégis be kell krepálnunk?!"
"Nem kívánunk a társadalom eltartottjai lenni!"
"Munkát és létbiztonságot akarunk!"
"Bányász, vegyész, holnap hogy élsz?"
"Ma az iparágat, holnap a kormányt, holnapután az országot teszi tönkre a szénár!"
Természetesen a tüntetésen a Városi Televízió is jelen volt. Az alábbi riportban az ő riporterük kérdezi a vonuló bányászokat a hangulatukról, a kilátásaikról, a várakozásaikról, a reményeikről.
A blogon már többször foglalkoztunk a pécsi uránbányászok és szénbányászok helyzetével, ami a rendszerváltás közeledtével kezdett egyre bizonytalanabbá, egyre szomorúbbá válni. Most ismét - a hossza miatt indokoltan - egy két részre bontott poszt következik, ahol az 1989 augusztus végi helyzetet, és az augusztus 30-i bányászdemonstráció eseményeit vesszük górcső alá.
Csilletöltés - MÉV V. üzem
A pécsi bányaüzemekben a 80-as évek végén sorozatban láttak napvilágot az aggasztóbbnál aggasztóbb hírek. 1987-ben a Mecseki Szénbányák már szanálás alá került, 1988-ban pedig ennél a vállalatnál robbant ki a 80-as évek első igazán komoly munkabeszüntetése. A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál is borús volt a hangulat, miután a kormány bányabezárási tervei kezdtek egyre nyilvánvalóbbá válni. 1989-re tehát mindkét vállalat több ezer dolgozója felett ott lebegett Damoklész kardjaként a létbizonytalanság, a munkahely elvesztésének rémképe.
Ilyen hangulatban köszöntött be 1989 nyara, amikor is az uránbánya dolgozói - a helyzetükre való figyelemfelhívásként - egy bányászdemonstráció megszervezésébe kezdtek. A demonstráció időpontját 1989. augusztus 30-ra tűzték ki, amihez rögvest csatlakoztak a Mecseki Szénbányák dolgozói is. A helyzetről Jambricsek József, a "szenesek" szakszervezeti titkára így nyilatkozott a Dunántúli Naplónak 1989. augusztus 4-én:
"- Úgy ítéljük meg, hogy a kormány nem foglalkozik megfelelően a bányászat, a bányászok sorsával. Egyetértünk az uránbányászok azon gondolatával, hogy amennyiben a vállalat helyzete megváltozik, feltétlenül megnyugtatóan kell gondoskodni a dolgozók további munkájáról, ami ilyen mértékben már nem csak a város és a megye felelőssége. Ezenkívül több olyan nyitott kérdés van, ami nemcsak minket, vagy az uránbányászokat, de az egész bányásztársadalmat érinti, hiszen továbbra sem rendeződött megnyugtatóan a föld alatti pótlék, vagy a túlműszakok adóztatása. Tehát a bányászszolidaritás mellett azért is feltétlenül szükségesnek éreztük, hogy csatlakozzunk a meghirdetett demonstrációhoz, hogy ezáltal eredményesebben képviselhessük a két vállalat dolgozóinak érdekeit."
Az újságcikk szerint a komlói, mázaszászvári és nagymányoki dolgozók számára buszok indításával teremtették meg a lehetőségét annak, hogy augusztus 30-án ők is eljöjjenek Pécsre.
A Dunántúli Napló augusztus 26-i számában már a konkrét programról is olvasni lehetett:
Demonstráció
Az ország szinte minden pontjáról csatlakoznak ahhoz a bányászdemonstrációhoz, amit a Mecseki Ércbányászati Vállalat kezdeményezett.
Az augusztus 30-i program háromnegyed négykor kezdődik, és 6 óra körül fejeződik be. A MÉV szakszervezeti bizottsága gyülekezési helyeket jelölt ki a résztvevőknek: a MÉV központ - 39-es dandár út - Mecsek Áruház, Kőrösi Cs. S. u., Bánki Donát utca, Türr István utca. A felvonulás útvonala a 39-es dandár út és a Dr. Veress Endre út lesz.
Fél öttől nagygyűlést tartanak a városi sportcsarnok mellett. Ezen a rendezvényen a MÉV, a Mecseki Szénbányák, Baranya megye, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezete szónokai mellett felszólal Nagy Sándor, a SZOT főtitkára és (feltehetően) jelen lesz az ipari miniszter is.
Az említett gyülekezési útvonalakat ezen a napon délután 3 órától lezárják.
A demonstráció célkitűzéseit és a szolidaritást a résztvevők az általuk megfogalmazott jelszavakkal is kifejezik. Tegnap délután sikerült megtudnunk néhány jelszót:
Bezárt bányák, tönkrement tsz-ek, virágzó bankok?
Mi értéket termelünk, dolgozni akarunk!
Urános és szenes, az utcára mehetsz?
Időközben megkaptuk a Mecseki Szénbányák értesítését is, az MSZB szakszervezeti titkári testülete közli, hogy a demonstrációra a vállalat dolgozói és nyugdíjasai augusztus 30-án 15 órakor találkoznak a Kőrösi Csoma Sándor utcában.
(Dunántúli Napló - 1989. augusztus 26.)
Demonstráló bányászok felvonulása Pécsen - 1989. augusztus 30.
Az időjárás aznap mostoha volt, a borult, szeles, hideg idő miatt a vonulás után a demonstrációt nem a sportcsarnok körül, hanem magában a sportcsarnokban tartották meg. Az eseményről, amelyen körülbelül ötezer elkeseredett bányász vett részt, a helyi és az országos sajtó is beszámolt. Mi most a Dunántúli Napló augusztus 31-i riportja segítségével idézzük fel az ott történteket.
"Munkát és létbiztonságot akarunk!" - Ötezer bányász tiltakozása a pécsi sportcsarnokban
A mecseki bányászok tavaly augusztusban sztrájkba léptek jogos követeléseikért. Az idei április végi bejelentés viszont az uránbányászat felett is megkongatta a vészharangot. (Lapunkban mindkét bányával kapcsolatban részletesen kifejtettük a kormányzati és a vállalati véleményeket.) A Mecseki Ércbányászati Vállalat munkáskollektívája átgondolatlannak és megalapozatlannak tartva a kormányzati bejelentést, országos bányászdemonstrációt hirdetett a tegnapi napra, hogy kifejezésre juttassák elégedetlenségüket és reális, átgondolt és elfogadható döntésre késztessék a kormányt.
Délután az Uránvárost megszállták a mecseki érc- és szénbányászok, és sorra érkeztek különbuszokkal az ország bányavállalataitól is. Előkerültek a transzparensek, felsorakoztak a körültekintő szervezés által számukra kijelölt helyeken és tegnap délután, nem sokkal háromnegyed négy előtt a széles, fegyelmezett, transzparensektől tarka sorok megindultak a demonstráció színhelye, a Városi Sportcsarnok felé. A rendkívül hideg, szeles, esőt igérő időjárás miatt a rendezők úgy döntöttek, hogy nem a Sportcsarnok környékén, hanem bent a csarnokban tartják meg a tiltakozó rendezvényt. (Ahogy a tavalyi mecseki szenes-sztrájk résztvevői utólag ledolgozták a kiesett műszakokat, úgy a mostani demonstráció résztvevői sem hagynak ki egyetlen műszakot sem.)
A néma felvonulók zsúfolásig megtöltötték a csarnok ülőhelyeit és a küzdőteret - több, mint ötezren lehettek. Fél ötkor fanfárok jelezték az esemény kezdetét, s a morajlást elcsendesítette Moravezt Levente színművész, aki József Attila "Tömeg" című versét oly eleven lüktetéssel mondta el, hogy a vers refrénsorait "Munkát, Kenyeret!" szinte együtt mondta vele a hallgatóság. Hisz lényegében erről volt és van szó, a 170 ezer hazai urán-, szén-, szénhidrogén-, érc-, ásvány- és bauxitbányász sorsát kérdőjelezi meg, vagy legalábbis teszi kérdésessé a kormányzat gazdaságpolitikai és energiapolitikai koncepciója.
Gyulai Sándor, a MÉV szb-titkára lépett elsőként az emelvényen a mikrofon elé. "Vállalati kollektívánk a mecseki bányászat, a bányász társadalom nevében köszönetet mondok a mai nagygyűlésünk résztvevőinek, akik megjelenésükkel is alátámasztják, hogy egyetértenek a mai demonstráció céljaival." - kezdte beszédét. Külön megköszönte azon leveleket, táviratokat és nyilatkozatokat, melyeket hazai és külföldi kollektívák és egyének juttattak el hozzájuk, kifejezvén szolidaritásukat. A bányabezárással kapcsolatban említette, hogy nem csak egy vállalat, egy város és egy megye veszít a döntéssel. Elismerte, hogy "az ország valamennyi állampolgárának érdeke, hogy az államháztartás a veszteségeket csökkentse, de nem értünk egyet azzal a politikával, mely a gazdasági problémák megoldására csak a restrikciót ismeri, vagyis elvonom, felszámolom, megszüntetem, mert könnyen az egyszeri ember sorsára juthatunk, aki majdnem leszoktatta a lovát az evésről, csak a ló közben megdöglött..."
További beszédét is gyakorta megszakította a dörgő taps, az egyetértő bekiabálások sora. A hangulat emelkedése érezhető volt, az emelvény mellett álldogáló, beszédük megtartására váró szónokokra, valamint Baranya és Pécs állami és pártvezetőire, a két pécsi bánya vezérigazgatójára is átragadt a hangulat.
Szabó László, a MÉV IV. Bányaüzem csapatvezető vájára lépett a mikrofonhoz, hogy elmondja véleményét. "...Nekem, mint csapatvezető vájárnak nem feladatom eldönteni, hogy kell-e az országnak uránbánya. De egyet tudok: az a gazdaság a leginkább sebezhető, amelynek nincs átgondolt és hosszú távú energiapolitikája. S a magyar népgazdaságnak nincs, már régóta nincs. Gondoljunk a hatvanas évekre... Tudjuk, hogy minden bánya-újranyitás háromszor annyiba került, mint amit a bezáráson nyertünk... Sokan megkérdezték, van-e erkölcsi alapunk ezt a demonstrációt megszervezni... Mi nem akarunk az ózdiak sorsára jutni... Mikor kérték ki a véleményünket egy-egy beruházás előtt? Ugye, soha! Éppen ezért nem a munkásság felelős azért, hogy ide jutott az ország... Számomra és minden becsületes dolgozó számára elfogadhatatlan, hogy a mai Magyarországon mindent érdemesebb csinálni, csak becsületesen, lelkiismeretesen dolgozni nem érdemes..."
Kovács Mózes, a Mecseki Szénbányák Vasas Bányaüzem szb-titkára a demonstrációt, mint a munkásszolidaritás napját említette beszéde elején. "A szakszervezeti mozgalmunk első olyan tette, mely kifejezi az együttgondolkodást és az együttes cselekvés fontosságát... Nem mi bányászok idéztük elő a jelenlegi válságot, mi tisztességesen, odaadóan dolgoztunk eddig is és a jövőben is ezt tesszük, ha látjuk értelmét..." - mondotta, majd beszéde végeztével a tavalyi szenes-sztrájkra, és az annak leszerelésére tett kormányzati ígéretekre utalt: "...Nem tartjuk elfogfadhatónak, hogy a kormányunk a követeléseinkre tett többszöri ígéretét nem tartja meg. Mi az adott szavunkat mindig megtartottuk és a jövőben is megtartjuk" - utalt arra, hogy a sztrájk eszköze a kezükben van és ehhez kérte a magyar bányászok támogatását. (Az ő beszédét is gyakorta együttérzést kifejező taps szakította félbe, egy-egy résznél dörgött a taps, zúgott a csarnok.)
Simon József, a Baranya Megyei SZMT (Szakszervezetek Megyei Tanácsa) titkárába szinte már mondandója elején belefojtották a szót a hangos bekiabálásokkal, füttyökkel, s az egybefüggő tapssal végképp lehetetlenné tették, hogy befejezze mondandóját.
Schalkhammer Antal, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének titkára az egyre forróbb légkört alig tudta lehűteni, de köszöntve a magyar bányászokkal szolidaritást vállaló angol bányászdelegációt, megnyerte a hallgatóság figyelmét. A hazai bányászat helyzetét ecsetelte (tapsokkal és bekiabálásokkal kísérve egy-egy megállapításnál), majd felolvasta a BDSZ 11 pontos felhívását a Magyar Népköztársaság kormányához. (Ezt a felhívást lapunkban közöljük.)
A National Union of Mineworkers nemzetközi bányászszervezet angol titkára, Dave Temple programon kívül kért és kapott szót. "Igazatok van, amikor a munkanélküliség ellen küzdötök. Szolidárisok voltatok velünk, mi is azok vagyunk veletek" - mondta nagy, együttérző tetszést aratva.
Nagy Sándor, a SZOT (Szakszervezetek Országos Tanácsa) főtitkára köszöntve a hallgatóságot, beszélt a szakszervezetek új feladatairól, a szakszervezeteket együtt tartó életerőről, melyre a jövőben egyre nagyobb szükség lesz, mert a munkásember, a dolgozó ember, a kisember csak a maga által megszerzett erőre, saját magára számíthat. Hiszen a munkavállalók fizetik azt a számlát, amit egy hibás gazdaságpolitikai, egy hibás politikai mechanizmus működése ebben az országban évtizedeken keresztül összehozott. Ők a kárvallottjai a jelenlegi változásnak is, miközben azt látják, hogy ennek a nehéz helyzetnek azért szép számmal vannak haszonélvezői is. (Nagy taps.) Miközben azt látják, hogy a fejük felett folynak hatalmi, politikai egyezkedések, megállapodások, amelyeket - persze mindannyian tudjuk - ugyancsak az ő kontójukra kötnek. Lehet-e azon csodálkozni, hogy ilyen körülmények között az emberek itt, ebben a csarnokban is ingerültek, indulatosak. Nem ígéretekre, nem homályos elgondolásokra, hanem döntésekre, cselekedetre, tényleges tettekre van szükség.
Végül Horváth Ferenc ipari miniszter kapott szót. A csarnok bányászközönsége csak az őket fegyelemre intő és kérő, a bányászfegyelemre apelláló Szabó László szavát követően engedte, hogy elkezdje beszédét. "Érti a kormány, megérti azokat a követeléseket, amelyeket a BDSZ és önök felvetettek a biztonságukkal, a munkalehetőségükkel kapcsolatosan. El kell mondani, hogy a kormánynak atekintetben nincs alternatívája, hogy a gazdaságtalan üzemeket be kell zárni... A kormánynak van energiapolitikája, de azt folyamatosan hozzá kell igazítani a változó feltételekhez, azokhoz, amelyek a hazai kondíciókból és a külföldiekből adódnak. Van biztos megélhetése a szénbányászatnak, hiszen mintegy 2000 MW-nyi széntüzelésű erőművünk van, aminek a működtetéséhez alapvető érdekünk fűződik, és ahhoz is, hogy a lakosságot is ellássuk megfelelő minőségű szénnel.
Ez perspektívát nyúlt a bányászatnak, akkor is, ha az elkerülhetetlenül gazdaságtalan bányákat bezárjuk..." Szólt a mélyművelésű bányák megpecsételt sorsáról, majd konkrétan is szólt a Mecseki Szénbányákról és az uránbányáról. A szénbánya kapacitása ma meghaladja a piaci igényeket. Biztos piac a hőerőmű és a lakossági igény. Ehhez kell alkalmazkodnia a szénbányának, ehhez kell alakítani a kapacitásait. Nem a bánya totális csődjéről van szó, hanem racionalizálásról. Áttérve az uránbánya helyzetére: "1988-ban már 3 milliárd forint támogatásra volt szükség az uránbánya működtetéséhez. Az igaz, hogy hosszabb ideig az urán nem volt gazdaságtalan, nem szorult támogatásra, de jelenleg az uránár csak egyharmadát fedezi a ráfordított költségeknek." (Füttyökre, bekiabálásokra válaszolva kérte: "Én nagy türelemmel hallgattam meg önöket, kérem, önök is hallgassanak végig.") Az indulatok egyre gyakrabban szabadultak el a miniszter további mondandói nyomán. "A szovjet partner hozzájárult, hogy a számunkra kedvező időpontban bezárhatjuk a bányát, nem tart igényt arra sem, hogy az egyezmény végéig folytassuk a kitermelést... Ma, döntés előtt azt tudom mondani, hogy a számítások alapján jövő év végén megkezdődik a kitermelés csökkentése, 1991-ben ez minden bizonnyal befejeződik, és ezzel párhuzamosan meg lehet kezdeni a bánya bezárását, nagyon szigorúan megfelelve a környezetvédelmi követelményeknek."
Az ipari miniszter további beszédéből nem sokat értett meg a bányászhallgatóság. A mind gyakoribbá váló bekiabálások, füttyök hangereje elnyomta érvelő szavait, így beszédét nem tudta befejezni. A tegnapi országos bányászdemonstráció így a bányász himnusz hangjaival ért véget este 6 órakor.
(Dunántúli Napló - 1989. augusztus 31.)
Bányász Himnusz.
A Dunántúli Napló Horváth Ferenc ipari minisztert külön is megszólaltatta a demonstráció után, aki elmondta, hogy a racionalizálási program keretében muszáj ezeket a strukturális, szerkezeti döntéseket meghozni, mert "ez az egész társadalom gazdasági érdeke." "Engem a döntéseimben nem fog motiválni, ami itt ma történt. A kormányzati munkában én teszek javaslatot, de maradjunk annyiban, hogy nagyon sokat próbálok tenni a továbbiakban is a bányászokért." - nyilatkozta a miniszter, aki a lapnak azt is elmondta, hogy minden segítséget megad a kormány, hogy külföldi tőkét hozzon a baranyai térségbe, valamint "hogy a hátrányos helyzethez kötődő kedvezmények januártól járjanak ennek a térségnek."
A bányászdemonstráción a Pécsi Városi Televízió két riportot is készített, ebből most az első jön, ami egy rövid bepillantást enged a sportcsarnokban lezajlott eseményekbe.
Magyarországon a kádári konszolidációt követő első komoly munkabeszüntetés Pécsett tört ki 1988. augusztus 23-án, kedden, amikor is sztrájkba léptek a Mecseki Szénbányák Pécs-Bányaüzemének István-aknai dolgozói. Ezzel az országos figyelem középpontjába került az - akkor már több más bányászati vállalattal együtt - szanálás alatt álló, súlyos gazdasági nehézségekkel küzdő szénbányászati vállalat, és annak dolgozói. A munkabeszüntetéshez azonban évtizedes út vezetett, ahhoz pedig, hogy ezt megértsük, érdemes a visszatekintést a 80-as évek elejéről kezdeni.
A remény megtestesítője a 80-as évek elején: A Liász-program
A Mecseki Szénbányák a 80-as évek elején végtelenül korszerűtlen technikai feltételek mellett, elmaradott körülmények között termelt. Ezeknek a körülményeknek a fejlesztésére hirdették meg 1982-ben a vállalat utolsó nagy modernizációs programját, a Liász-programot.
A Liász-program aláírási ünnepsége a Mecseki Szénbányák dísztermében - 1982. május 5.
A program indulása eleve két évet csúszott, és az évenkénti pénzügyi keret menet közbeni változása is már eleve kizárta az eredeti célkitűzések időben történő megvalósítását. Ezzel együtt részeredmények megvalósultak belőle, többek között a pécsi szenelőkészítő rekonstrukciója 1986-ban, amiről az alábbi videóban Kapolyi László akkori ipari miniszter nyilatkozik a Közösségi Televízió riporterének.
Jó estét Kertváros! (Kertvárosi Közösségi Televízió - 1986.09.29.)
A program csonka megvalósulásával a mecseki szénbányászatban megmaradt az alapvetően emberi fizikai erőn alapuló, már a hazai viszonyok között is idejétmúlt termelési mód, amire eleve nem lehetett a jövő bányászatát alapozni. A Liász-programot végül a bizonytalan gazdasági és piaci helyzet miatt 1988-ban teljesen leállították.
Sokasodó problémák - A Mecseki Szénbányák útja az 1987-es szanálásig
A Mecseki Szénbányák 1984-ig nyereséggel gazdálkodott, a konkrét gazdasági problémák 1985-től jelentkeztek. Ebben az évben még a tervezett állami dotáció fedezte a veszteségeket, 1986-ban viszont már az akkor 1 433 milliárd forintra rúgó veszteség nagyjából fele fedezetlen maradt. A veszteséges gazdálkodás fő oka a hazai szén árának kedvezőtlen változása volt, a termelés költségei ugyanis nem térültek meg a hatóságilag alacsonyan tartott árak mellett. A szakképzett bányalétszám is rohamosan fogyott, az így előállt hiányt pedig a 80-as évek közepén csak lengyel bányászok tömeges foglalkoztatásával lehetett pótolni, ez szintén több százmillió forintos többletterhet rótt évente a vállalatra.
Esti fényben az újhegyi szénelőkészítő üzem. (1987)
Mivel ezeket a veszteségeket az akkor még 12 000 főt foglalkoztató nagyvállalat kigazdálkodni már nem tudta, így 1987 nyarán elindult a vállalat szanálási eljárása, amellyel az eredményességi mutatókat kívánták drasztikusan javítani. A dolgozókat a korabeli sajtó nyugtatta. "A most folyó szanálási eljárás nem felszámolás, hanem állami megsegítés.", "Az állami szanálási eljárás elrendelése semmiképpen sem jelenti eleve a gazdálkodó szervezet megszüntetését" - írták a korabeli lapok 1987-ben a helyzettel kapcsolatban.
Súlyosbodó gazdasági gondok, kiéleződő belső feszültségek
A bányásztársadalom hangulata az állami kommunikáció ellenére folyamatosan romlott, és nem csak az anyagi okok miatt. Úgy érezték, hogy az erkölcsi megbecsülésük is csökkent, az iparág "kiemelt" státusza megszűnt, terhet jelentenek a társadalom nyakán, és általában aggasztotta őket a szénbányászat jövőjének bizonytalansága. (Ezek a dolgok vissza is köszönnek a sztrájk okaiként.)
"Józan ésszel felfogni azt nem lehet, hogy az ember vállalja azt a rizikót, hogy nap mint nap leszáll, és kiderül az, hogy a munkája értelmetlen? Hogy veszteséget termel? Hogy a munkája semmi célt nem szolgál, csak az adósságállományt növeli? Ezt mi elfogadni nem tudjuk, mert ez nem így van." - világított rá a dolog érzelmi oldalára Bischoff Antal csapatvezető vájár 1988 februárjában.
Hazai Tükör (MTV - 1988.03.10.)
A gazdasági mutatók pedig sajnos valójában nem adtak okot a reménykedésre. A Hazai Tükör című műsorban egy gyors áttekintést adtak az 1988-as helyzetről, amiből kiderült, hogy Magyarországon a szénfelhasználás aránya az 1950-es 84%-ról 1987-re 23%-ra csökkent. Ezzel együtt ekkor még mindig majdnem 80 ezer embert foglalkoztatott Magyarországon a szénbányászat.
Hazai Tükör (MTV - 1988.03.10.)
A műsorban egy másik riportot is bemutattak, ahol mázaszászvári bányászokat kértek a kamera elé. A panaszok hasonlóak voltak, a bányászok érezhetően nem tudtak mit kezdeni a körülöttük kialakult bizonytalan helyzettel. "Jó volna, hogyha most már leszállnának rólunk, és hagynának bennünket dolgozni" - zárja rövidre egyikük a témát.
Hazai Tükör (MTV - 1988.03.10.)
Az 1988-as hűségjutalmak kifizetése körüli bonyodalmak
A bombát végül a bányászok között az 1988-as hűségjutalmak összege robbantotta. A hűségpénzt 1950-ben hozták létre, és a bányásznapon fizették ki a dolgozóknak. A jutalom mértéke a dolgozó munkakörétől és a munkában eltöltött évek számától függött.
"A mecseki bányában 23-án, kedden reggel függesztették ki a szeptember eleji bányásznap alkalmával kifizetendő, az adólevonással csökkentett - nettó - hűségjutalmak listáját. Az ezen szereplő összegeket a bányászok kevesellték, azokat ugyanis összevetették a tavaly kézhez kapott hűségjutalmakkal, és azt tapasztalták, hogy az ideiek mindegy 30-40 százalékkal elmaradtak a tavaly ilyen címen kifizetett summáktól. Ezt úgy értékelték, hogy nem teljesült az a korábbi ígéret, mely szerint nettó jövedelmük, ezen belül nettó hűségjutalmuk nem csökken az idén." - írta a HVG.
Az utolsó csepp kicsordul - Sztrájkba lépnek István-akna dolgozói
A Dunántúli Napló jelenti 1988. augusztus 25-én:
"A Mecseki Szénbányák Pécs-Bányaüzemében kedden az éjszakás műszakban 150 munkás megtagadta a leszállást, tarthatatlanul súlyos sérelmeikre így kívántak orvoslást találni. A bányászok sérelmezték, hogy a személyi jövedelemadó miatt átlagosan valamennyi bányász mintegy 10 000 forinttal kevesebb hűségjutalmat kap az idei bányásznapon, mint az elmúlt esztendőben. Ugyancsak az adóterhek miatt nagymértékben csökkent a pótműszakokra járó bér, valamint a műszakpótlék is. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a táppénzen lévő dolgozók több pénzt kapjanak kézhez, mint az egész hónapot fáradtságos munkával eltöltő bányászok."
Az éjszaka folyamán a Mecseki Szénbányák vezérigazgatója, a pártbizottság titkára, a szakszervezet és az üzem vezetői is megpróbálták rávenni a bányászokat a munka felvételére, sikertelenül.
"A bányászok hihetetlen fegyelmezettséggel, egyetlen hangos, sértő szó nélkül ültek tovább a felolvasóteremben, mindössze kétségüknek adtak kifejezést, hogy a vállalat vezetői képesek gondjaikon enyhíteni." - emiatt pedig kizárólag a kormány képviselőivel kívántak tárgyalni.
A riadólánc ezek után elindult, Csethe András vezérigazgató nyomban értesítette is az eseményekről Berecz Frigyes ipari minisztert, Kapolyi László szénbányászati kormánybiztost, a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) országos központját és a megyei pártbizottság titkárát is.
Megkezdődnek a tárgyalások
A helyzet megoldására még aznap éjszaka Pécsre érkezett Kapolyi László kormánybiztos és Kovács László, a BDSZ főtitkára. A bányászok képviseletében Berczki János és Grün Lajos vájárok mondták el követeléseiket. "Heves szócsata után" végül Kapolyi javaslatára egy hatfős küldöttség, köztük az előbb említett vájárok utaztak Budapestre, hogy a kormány képviselőivel tárgyaljanak.
A nap folyamán a műszakra érkező délelőttös bányászok is csatlakoztak társaikhoz, majd a délutánosok is, sőt a Mecseki Szénbányák több üzemében is részleges szolidaritási sztrájkba kezdtek a munkások.
Közben a Budapestre érkezett küldöttség eredményes tárgyalásokat folytatott Berecz Frigyes ipari miniszterrel, és Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettessel, majd másnap fél 6-kor tért vissza Pécsre, ahol Grün Lajos tájékoztatta kollégáit a fejleményekről:
"- Tisztelt Kollégák, a hűségjutalom elmúlt évi nettó értékét megkapjuk! A leszállási, a veszélyességi és a liász-pótlék dolgában kompromisszumos megoldást kellett találnunk, az adórendszer felülvizsgálata a parlament feladata. 1989. januártól várhatjuk, hogy erre a követelésünkre is megoldást találnak. Azt javaslom, vegyük fel a munkát..."
Kapolyi László a bányászok körében. (1988. augusztus 25.)
Kapolyi László elmondta, a hűségjutalom megnövelt összegét már most pénteken kirakják a hirdetőtáblákra, az ehhez szükséges többletköltség előteremtéséhez a vállalatot a kormány és a tárca segíti. A munkabeszüntetés miatt egyetlen dolgozónak, a szószólóknak sem bántódása nem eshet, semmiféle hátrányos következményei nem lehetnek. A kieső termelést pótműszakokkal lehet pótolni.
Ezek után, augusztus 24-én délután 6 órakor a délutános műszak leszállt a bányába, és felvette a munkát.
A megnyert csata és az elvesztett háború - A Mecseki Szénbányák felszámolása
A bányászok tehát az augusztusi csatát megnyerték, a háborút viszont elvesztették. A szénpiac felbomlása 1989-től a teljes csődhöz vezetett, a gazdasági recesszió miatt a Pécsi Hőerőmű kevesebb szenet vett át, a Dunai Vasmű pedig 1991-től áttért az olcsóbb, import kokszszén használatára. A szanálási eljárás sem tudta megállítani a termelés visszaesését, a veszteség növekedését a legszigorúbb gazdálkodás mellett sem.
A fizetésképtelenné vált vállalat 1991-ben végül csődeljárást kezdeményezett önmaga ellen, aminek következtében 1991. október 8-án megkezdődött a Mecseki Szénbányák felszámolása. A szerkezetátalakítást szabályozó kormányhatározat szerint a Komlói Bányaüzem működését 2000-ig biztosították.
A program szerint 1992 és 2000 között 13 aknát, 2 külfejtést, 13 meddőhányót szüntettek meg. A felszámolás nyomán közel 7 500 ember munkahelye szűnt meg.
Épp a napokban kelt szárnyra a hír, hogy a Budapesti Műjégpálya csak akkor tudja hűteni a jeget, ha az amúgy magától is hideg. :) Na de mi volt a helyzet műjég ügyben a 80-as években Pécsen? A Közösségi Televízió stábja az 1982-ben megnyílt városi műjégpályán járt, ahol - hogy, hogynem - egy szénbányász famíliába botlottak.
De vajon mit szóltak a kollégák az éjszakai műszak után rendszeresen korcsolyázó vájárhoz?
Jó estét Kertváros! (Kertvárosi Közösségi Televízió - 1985.12.23.)
