Pécsi Stúdió

Magyarországon ma sem könnyű fiatalnak lenni. Sok cikk szól napjainkban is a pályakezdők nehéz helyzetéről, a fiatalok "tehetetlenségéről" a pályaválasztás terén, a motiváció, a célok hiányáról, a közoktatás minőségéről, a felsőoktatás képzési struktúrájának elégtelen voltáról, a "mamahotelekről". A gondok nagy része azonban nem új keletű, sok intő jel már a 80-as évek végén felütötte a fejét.

Pályakezdő fiatalok - Elhelyezkedési lehetőségek, jövedelmek, egzisztenciateremtés

Nem könnyű fiatalnak lenni ma. A megállapítás túl közhelyszerű, de ha idézek egy mondatot a közelmúltban befejezett NEB-vizsgálatból, nyilvánvalóan elgondolkozhat az ember: majdnem 13 évnyi fizetésből lehet megvásárolni egy lakást, ha az átlagfizetést és az átlaglakás árát nézzük. S a lakásvásárlás csupán egy a fiatal körülményeit alapvetően meghatározó tényezők közül.

A fiatalok pályaválasztása - és itt a helyes pályaválasztásról van szó - társadalmi érdek. A különböző szakmák, foglalkozások egyensúlyi helyzete, a kínálat és a kereslet közelítése a cél. A társadalom igényei azonban nem mindig találkoznak az egyén elképzeléseivel. A vizsgálat első megállapítása: a különböző intézmények a pályairányítást tervszerűen végzik ugyan, ez azonban nem mindig igazodik a munkáltatói igényekhez. A fiatalok nem érik el 14 éves korban a pályaválasztási érettséget, az ajánlásokat nem fogadják el ők sem, a szülők sem - és sok esetben az iskolák sem, mondván: majd csak lesz valahogy. De igaz egy másik megállapítás is: sok fiatalhoz el sem jutnak a tanácsok, s a lehetőségek az ismeretlenség ködébe vésznek. A pályára kerülés "véletlenszerűsége" gyakori.

Megyénk közép- és felsőfokú intézményhálózata megyeszékhely- és városcentrikus. A középiskolások 75 százaléka, a szakmunkástanulók 69 százaléka Pécsett tanul. Ez adott esetben lehet jó is, rossz is. A vizsgálat konzekvenciája: az intézményhálózat elhelyezkedése, a bevezetett szakképzés, szakmastruktúra nem mindenben felel meg a termelés és a szolgáltatás által támasztott igényeknek. Tapasztalat, hogy a közoktatás rendszere - és ezen belül a szakképzés - mindig csak bizonyos fáziskéséssel tudja követni az igényeket. A jelenlegi szakképzés iskolacentrikus, kevésbé nevel a gyakorlati életre. És még valami: újratermelődik a 8 általánost el nem végzők száma, a szakmunkásképző intézetek között egynémelynél gyenge a képzés, s ugyanakkor gond az is, hogy az oda kerülő fiatalok között többen alig tudnak írni, olvasni, számolni!

A vizsgálatok szerint sokan vállalnak éppen a főállásban megszerezhető nem elégséges jövedelmek miatt kiegészítő tevékenységet, gmk-t, túlórát, túlmunkát, mellékállást, másodállást - dolgoznak háztájiban. Hiszen a jövőépítés első és legfontosabb tétele a lakás megszerzése, az önálló fészekrakás. Már említettem, ehhez 13 évnyi fizetés kell. Az éveket nyilván túlmunkával lehet rövidíteni - és családi támogatással. Örvendetes, hogy a vizsgálatba bevont vállalatok, intézmények többsége támogatja anyagilag is anyagilag is a fiatalok lakásépítését.

Végezetül álljon itt néhány általános következtetés, mely feltehetően nem hat újdonságként a fiatalok számára, de apáik számára sem. A fiatalok saját munkával szerzett jövedelme egyre inkább elmarad a pályakezdés, lakásépítés, váráslás, családalapítás költségei mögött, s így egyre nő a szülői függés kényszere. Fokozottabb a társadalmi különbségek árörökítése is; ahol van, ott mindig lesz, ahol nincs, ott egyre kevesebb lesz... Egyértelmű a következtetése a NEB vizsgálatnak: a vizsgált időszakban - 1984 és 1986 között - a fiatalok helyzete nem javult, hanem romlott. A megoldás kulcsát csak a társadalom egésze előtt álló feladatok megoldása adhatja: a gazdaságunk rendbetétele, a kibontakozási program következetes végigvitele.

(Dunántúli Napló - 1987. július 24. - részlet)

A műszaki értelmiségi pálya presztizse a 80-as évekre érzékelhetően csökkent Magyarországon. Ebbe minden bizonnyal közrejátszott a motiváció, az érdeklődés hiánya, valamint az is, hogy a kor mérnökei egyáltalán nem voltak kellően megfizetve, ezáltal kevéssé voltak ösztönözve a jó, a hatékony, esetleg a költségtakarékos tervezésre.

A Magyar Televízió Pécsi Körzeti Stúdiójának 1983-ban készült dokumentumfilmje ezt a témakört, a mérnökképzés körül kialakult nehézségeket és a műszaki értelmiség 80-as évekbeli helyzetét járja körbe.

Hogy van, mérnök úr? (MTV Pécsi Körzeti Stúdió, 1983)

Pécsen az országban elsőként indult el egy egész városrészen fogható kábeltelevíziós adás. Az indulás még az MTV Pécsi Stúdió bábáskodása alatt történt, ők végezték a 70-es évek végétől a kábeltelevíziós kísérleteket is. Az indulással foglalkozott az országos sajtó is, a HVG például 1983-ban közölt egy viszonylag hosszú cikket a kezdetekről.

Drót Pécsről

Bár Magyarországon még sehol nem épült ki kábeltévé-hálózat, de kábeltelevíziózásra alkalmas hálózat annál több. A legtöbb vidéki nagyvárosban és számos budapesti lakótelepen is működnek közösségi tévéantenna-rendszerek, sőt Pécsett ennél is tovább léptek: ez év januárjában egy tévémentes hétfőn immár másodszor önálló műsort nyújtott a helyi közösségi antennarendszerre támaszkodó háziprogram.

A ma Magyarországon általánosan használt nagyközösségi antennarendszerek több ezer lakást látnak el egyetlen antennáról, és hat-hét program továbbítására képesek. Zalaegerszegtől Nyíregyházán át Sopronon, Dunaújvároson át egészen Pécsig számos ilyen rendszer működik már, és a közvetített csatornák számától függő, de mindenütt havi húsz forintnál kevesebb díj ellenében általában kiváló minőségű, szellemképmentes vételt biztosítanak. A rendszerek a Magyar Televízió első és második műsorán kívül továbbítják a helyben fogható külföldi műsorokat is: így Nyugat-Magyarországon a jugoszláv és az osztrák, északon a szlovák, keleten a szovjet és a román, délen a jugoszláv műsorokat. A legnagyobb és egyben legkorszerűbb hazai rendszer Székesfehérváron működik. Ott egyetlen antennarendszer több, mint húszezer lakást lát el. Az ottani üzemeltetők célja, hogy a szétszórt beépítésű külterületek kivételével fokozatosan az egész város részesüljön a nagyközösségi antennarendszer előnyeiből. Több helyen, így Székesfehérváron és Zalaegerszegen azzal is kísérleteznek, hogy a várost behálózó kábelrendszert más célra is hasznosítsák: például a közüzemek (távfűtés, víz, felvonók) hibajelzéseinek továbbítására, netán távszabályozásra is.

De válhat-e a hazai nagyközösségi antennarendszerből kábeltévé? A lehetőség mindenesetre adott: "mindössze" annyi szükséges hozzá, hogy a "légből kapott" műsorokon kívül saját készítésű műsorokat is továbbítsanak rajta. A műszaki lehetőség megvan, a legtöbb helyen ugyanis nincs kihasználva a a hat-hét csatornás kapacitás, de még ahol - a sok külföldi program révén - minden csatorna foglalt is, a hétfői napokon bizonyosan szabad mindkét magyar műsor helye. Ami pedig az adástechnikai berendezéseket illeti, a nagyközösségi antennarendszer központi erősítőjére szinte bármely képmagnót és ipari tévékamerát rá lehet kapcsolni. Ilyenek pedig ma már jószerint mindenütt működnek - gyárakban, művelődési központokban, felsőoktatási intézményekben. Ezeken a helyeken tehát a nagyközösségi antennák kábeltelevíziós felhasználása gyakorlatilag semmilyen új beruházást nem igényelne.

Az olcsóság titka persze az, hogy a lakóhelyi kábeltévével senki sem akar a központi állami televízióval konkurálni, a szűkebb környezetről szóló képi kommunikáció iránti igény viszont számos városban konkrét formában is felmerült az utóbbi évtizedben. Volt, ahol a helyi labdarúgó-csapat idegenben játszott, de országosan nem közvetített mérkőzését szerették volna lejátszani. Másutt a Népfront - a helyi politizálásban rejlő lehetőségeket felismerve - tanácsülést, május elsejei ünnepséget és iskolatévét szeretett volna közvetíteni. Felvetődött persze egy sor új kérdés, így többek között a műsorsugárzás jogi szabályozása, az adások politikai felelőssége. Mivel Baranya megye állami és pártszervei támogatták a kezdeményezéseket, s a döntéshez szükséges tapasztalatok megszerzése érdekében a Magyar Televízió elnöke is hozzájárult a dologhoz, az MTV pécsi körzeti stúdiója kapott jogosítványt kísérleti kábeltévéadások készítésére.

A pécsi kísérleti kábeltévé monoszkópja. A műsor idején kiürültek az utcák.

Ilyen előzmények után 1982. november 29-én jelentkezett először Pécs impozáns nevelési központjából a kísérleti kábeltévéadás. A nevelési központ ésszerű okból lett a kábelközvetítés főhadiszállása, mivel már rendelkezett egy jól felszerelt zártláncú tévéhálózattal, stúdiója pedig a kábeles adások továbbítására is tökéletesen megfelel. Azóta már a második adás is lement: január 31-én, hétfőn 19 órától volt látható a kertvárosi képernyőkön. A nevével ellentétben ma már főleg panelházakból álló kertvárosi lakótelep lakásainak többsége nagyközösségi antennarendszerről kapja a magyar és a jugoszláv programokat. Ennek felhasználásával mintegy hétezer családhoz juthatott el a kábeltévés adáskísérlet.

Helyszínen járt munkatársunk is meggyőződhetett róla, hogy az adás nagy része technikailag tökéletesen élvezhető volt. Akadt olyan betelefonáló néző is, aki jobb minőségűnek vélte, mint a szokásos programot, de hát a lokálpartiotizmus korántsem szégyen. A program gerincét egyébként a helyi tájékoztatás jelentette. Beszélgetések, információk, amelyek bárhol az országban érdektelenek lettek volna, de itt, ennek a huszonegynéhányezer potenciális nézőnek igen fontosak lehettek. "Hogyan épül tovább a lakótelep? Zsúfoltak-e az iskolák, mi várható a jövőben? Angol klub indul a Nevelési Központban..." Szerencsésen színesítették a kínálatot a helyi vonatkozású filmek ismétlései: így a Pannónia Filmstúdió pécsi művészeinek animációs filmjei, vagy a körzeti stúdió korábban már sikert aratott, de itt különösen aktuális filmje a "kulcsos gyerekekről". Még nincsen adat, hogy a hétezer lakás melyikében és hányan nézték az adást, de tény, az utcák kiürültek a házitévé első műsorainak hírére, mint az Onedin család idején, és a műsor egyetlen telefonvonala szünet nélkül foglalt volt.

A kísérletek folytatódnak, igaz még számos kérdés válaszra vár. De már rendelkezésre áll a gazdasági mérleg: az első adás mindössze 6 ezer, a második mostani pedig 2500 forintba került. Ehhez nyilvánvalóan hozzá kell adnunk a fiatal televíziós munkatársak és a Nevelési Központ dolgozóinak lelkes, társadalmi munkáját is, de az előzetes felmérések szerint a rendszeres adás sem kerülhet lényegesen többe. Már felvetődött a gondolat, hogy az adások költségét később helyi hirdetésekből finanszírozni lehetne, ám ennek szabályozása is a megoldandó feladatok körébe tartozik. Mindenesetre az első hirdetési fecske már megjelent: a pécsi Volán gépkocsivezetőket keresett.

És hogy a videó se maradjon el, ma Zárai Tibor merengése következik arról, hogy milyen jó is lett a KTV esti adásainak főcíme, és hogy milyen jó is kertvárosinak lenni. :) Ezzel, meg a hanghibás főcím megismétlésével picit megcsúsztatta ugyan az adásmenetet, de ez akkor még senkit nem zavart.

Jó estét Kertváros! (Kertvárosi Közösségi Televízió - 1988.02.01.)